A Pittsburgh-ban élő Amy Brooks-nak születési rendellenessége miatt nincs keze és lába. Közvetlenül a születése után a lány valódi szülei elhagyták őt, írja az Etto Day.
Ezt olyan gyorsan tették a lány megszületése után, hogy még arra is megkérték a kórház személyzetét, hogy az első szoptatásra se hozzák be.
Szerencsére, szinte azonnal, örök befogadták ezt a babát és a Brooks család szerető környezetében nőtt föl.
„Az orvosok eleinte teljesen kétségbe vonták, hogy valaha önálló életet élhetek.
De a szüleim ezzel egyáltalán nem értettek egyet és ezért egyfolytában motiváltak.” – mondja Amy.
Bár semmi sem ment egykönnyen neki, Amy néhány év elteltével egyre függetlenebbé vált, így mára már megtanulta többek között azt is, hogyan kell autót vezetni.
A lány, aki most nyáron töltötte be a 37. életévét, azt mondta: „Teljesen világos, hogy én mindent másképpen tudtam csak megtenni, mint azok, akiknek megvan minden végtagjuk, de ennek ellenére nagyon boldog vagyok.”
Amy-nek van egy saját csatornája a YouTube-on, melynek címe:
“How Does She Do It?” „Hogyan csinálja?”
OSZD MEG másokkal is!