A 16. századi Nostradamus jóslatai megjósolták azt, hogy Donald Trump lesz Amerika követező, és egyben utolsó elnöke. Az ő kormányzása alatt éri ugyanis utol a világot a vég. Azt is beszélik, hogy ő lehet az Antikrisztus. Mi az igazság?
Nostradamus egy igazi géniusz volt, és egy olyan tehetséges látnok, aki képes volt a jövőbe látni. Nem mindennapi tehetségét az emberiség szolgálatába állítva rengeteg próféciát jegyzett le, melyek szinte mindegyike igazolást nyert a modern időkben.
Annak idején az első és második világháborút is megjósolta, amikor különles, maszkos alakokról írt, akik repülő szerkezetekben csatáznak egymással, de egy korabeli tank, 16. századi nyelvi eszközökkel kifejezett leírását is az ő nevéhez kapcsolják.
A World Trade Center ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletet is megjósolta.
Eljő a Szentlélek a szélesség 48 fokáról.
nagy népvándorlás lesz általa,
elűzi az Antikrisztus iszonyát,
ez utóbbi meg háborút indít a
Szentatya és keresztény egyház ellen.”
„A harmadik Antikrisztus nagyon hamar megsemmisül majd,
Háborúja huszonhét véres éven át fog majd tartani:
Az eretnekek mind meghalnak, a foglyokat száműzik,
Az emberi test vérétől vöröslő víz fogad mindenkit a földeken.”
A Mabus nem más lehet, mint az Antikrisztus maga. Azt tartották régebben is, hogy majd a távol keletről fog érkezni, esetleg Afrikából.
Az Iszlám Állam jelenlegi vezetőjének a neve Abu Bakr al-Baghdadi, aki azt állítja magáról, hogy Mohamed próféta egyik törzsének leszármazottja….
Most pedig újra felhívták rá a figyelmet, hogy a nagy jós által megjövendölt egyes szövegek Donald Trump győzelmére utaltak.
Azt már Trump győzelme előtt is pedzegették, hogy a prófécia szerint ő fogja nyerni a választást, ezt akkor azonban még senki sem hitte el.
Mivel így történt, újra fellángoltak a heves viták a prófécia és maga Donald Trump személye körül. Sokan az Antikrisztust látják benne, aki óriási háborúkat fog hozni mind a saját népére, mind pedig az egész bolygóra.
Könnyen lehet, hogy a harmadik világháborút valamilyen úton-módon Amerika fogja kirobbantani Oroszországgal szemben. Ez a világháború iszonyatos pusztító erővel rendelkező fegyverekkel fog lezajlani, melyek romba döntik majd a világ egy jelentős, részét.
Nostradamus fiához írt levelében megemlíti, hogy az időknek is lesz végzetük. Ezt a nem körülhatárolható időpontot nem a látomásai, hanem számításai alapján a 3. évezred végére tette.
Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy a dátum nem lényeges, és Nostradamus nem is úgy számolta a naptári éveket, ahogy jelenleg számoljuk, így a harmadik évezred vége valójában jóval hamarabb bekövetkezhet.
Ez a háború állítólag 7 hónapig fog tartani, majd ezután a világot egy hosszabb békés időszak fogja uralni, melyet sokan nukleáris télnek, és kihaló élővilágnak tudnak be, vagyis értelmeznek.
Hogy mindennek mennyi a valóságalapja, azt nem tudni, de érdemes Nostradamus szavaira mindig odafigyelni, mert eddig majdnem minden jóslata így vagy úgy, de bevált.
A látnoki képességei tehát valósak voltak, így nagy az esély rá, hogy valósak azok az állításai is, melyek a mi jövőnkkel kapcsolatosak…