Nyíltan hadat üzentek a szuverén nemzetállamoknak?

2017. június 3., szombat




Hamarosan megindulhat a szellemi támadás minden fronton a függetlenségre vágyó nemzetállamok, így Magyarország ellen is?

Nemrég Soros György, és az egész Európai Uniós vezetés hadat üzent nem csak a szuverén nemzetállamoknak, de külön Magyarországnak is.

Ez pedig komoly aggodalamakat válthat ki egyesekben.

Felmerült, hogy a nemzetállamok - szellemi értelemben vett - elpusztítására szán törekvés nem fog elsikkadni, és mindent be fognak vetni azért, hogy létre tudják hozni egy évtizeden belül az egységes új világot.

Ha ugyanis nem lesz már olyan állam, mely kiáll saját magáért és megtartaná értékeit, önrendelkezését, akkor kész a terep az új világrend uralmának.

Az Új világrend nem adna külön önrendelkezést az államoknak. Sőt, nem is lesznek többé államok. Az egész bolygó idővel egy egységes világállammá olvadna össze.

Soros György ellenszenvét fejezi ki azokkal az európai országokkal szemben is, akik elutasítják az Európai Egyesült Államok eszméjét:

"Olyan Európáról (kellene beszélnünk), amelyben a tagállamoknak szélesebb demokratikus mozgástér jut, mint most. Ma az államok inkább a saját szuverenitásukat erősítik, minthogy még többet adnának fel belőle. "

A világállam egyik legfőbb törekvése az lesz, hogy egy egységes világvallást hozzanak létre, ami gyakorlatilag a "paradicsomban" egyesítené az embereket.

Nem lenne többé iszlám, sem kereszténység, hanem egy new age jellegű új világvallás terjedne el az egész bolygón, és integrálná az összes addigi vallást. Ezt rengeteg agymosással, totális kontrollal érnék el a totalitárius világállam vezetői.

Csak az Isten tudja, hogy ez az egész hová fog vezetni, de alapjaiban véve ezek a világhatalmi törekvések igen jelentősek, és már nagyon régóta a terítéken vannak: mondhatni a felszínen lebegnek, de a jéghegy csúcsa alatt az emberek nem is tudnak a valódi, tényleges tervektől.

Hatalmas ereje van a háttérhatalomnak, ami a jövőben bizonyosan el fogja nyomni végleg azokat a nemzeteket, melyek megpróbálnak kilógni a sorból, és nem engedelmeskednek majd a világhatalmi elit akaratának.

Igor Dodon, Moldova elnöke arról beszélt, hogy bár kis országként a nyugattal és a kelettel is jó viszonyt akar ápolni, de úgy gondolja, nem érdemes sürgetni Moldova és az Európai Unió viszonyának szorosabbra fűzését.

"Miért szálljunk fel egy vonatra, ami elhagyja a kocsijait?" - állította.

Így nem egyedül hazánk áll szemben az Unióval, és a mögötte álló hattérhatalommal, azonban az a nagy kérdés, hogy elegen gyűlhetünk-e össze az ezer karú polip ellen...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség új világrend háttérhatalom soros


Megtekintések száma: 73134





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet