Ő a Földbolygó legmagasabb nője

2017. február 28., kedd




Kitalálod, milyen magas lehet Elisany da Cruz? Annyit elárulunk, hogy két méter feletti magassággal rendelkezik.

Amikor fiatalon meglátta a napvilágot a kis Elisany, még nem gondolta senki, hogy egy napon majd világhírű lesz.

Brazíliában az emberi sorsok alakulása amúgy sem kifejezetten olyan, hogy az ember bármiben is reménykedjen a kitörés, és világhír kapcsán.

Azonban a kis Elisany erre alaposan rácáfolt egy furcsa véletlennek, és egy érdekes kondíciónak köszönhetően.

A lányról kiderült ugyanis, hogy gigantizmusban szenved. Ez okozta a hirtelen növekedését, melyre már gyerekkorában, egészen fiatalon felfigyeltek szülei és rokonai.

A lány folyamatosan nőtt, szinte megállíthatatlanul. A különféle orvosi ellenőrzések és vizsgálatok során aztán kimutatták, hogy a lánynak agydaganata van, és ez is közrejátszik a folyamatos növésben.

Ugyanis a tumor pontosan azon agyi központ körül alakult ki, ahol a növekedésért felelős részek voltak. A tumort szerencsére még időben eltávolították, így nem lettek szövődményei, a lány azóta jól van.

Közel 2 méteresre nőtt, sőt, a pontos magassága 209 centiméter, és egyesek szerint ég nőni fog néhány centit biztosan.

A 2 méteres lánynak nem ment könnyen a párkeresés. Elisanyra azonban nemrég rátalált a szerelem, párja egy 43 centiméterrel alacsonyabb fiú.

Képzelhetitek, mennyire kisebbségi komplexusa lehet a lány társaságában. Elmondásuk szerint azonban nagyon jó a kapcsolatuk, és idő közben meg is házasodtak, így a világ legmagasabb nője mellett a világ legmagasabb menyasszonyának címét is elnyerte.

A párja egyébként egy Francinaldo da Silva Carvalho nevű férfi, aki építőmunkásként keresi a kenyerét, hogy mindent megadhasson feleségének.

Elisany modellként dolgozik, és igen híressé vált az utóbbi években, hála gigantizmusának.

Elmondása szerint nem mindig szereti azt, hogy ennyire magas. Sokszor beveri egyes helyeken a fejé, és kénytelen volt megtanulni együtt élni azzal, hogy sokszor megbámulják őt magassága miatt az utcán, vagy a boltokban.

A fiatal pár hosszú és boldog életet tervez, és természetesen gyerekeket. Mindketten reménykednek abban, hogy egészséges gyermekeknek lehetnek majd a szülei, akik nem szenvednek majd abban a fajta gigantizmusban, mint Elisany.

Ha tetszett, OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen hihetetlen emberek rekord világrekord


Megtekintések száma: 147630





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet