​Okosabbak lehetünk a kakaótól: tudományosan bizonyították

2020. november 25., szerda




Egy friss brit kutatás szerint a flavanolok, amelyek sok zöldségben és gyümölcsben természetes módon megtalálhatók, növelhetik a mentális képességet – olvasható az EurekAlerten közzétett sajtóközleményben.

A Birminghami Egyetem kutatói kakaóval próbálták ki az elméletüket: azt találták, hogy azok, akiknek magas flavanoltartalmú kakaót adtak, lényegesen ügyesebben végeztek el kognitív feladatokat, mint azok, akik nem flavanoltartalmú kakaót kaptak.

A résztvevőket alávetették egy nem invazív agyi képalkotó eljárásnak is, hogy megfigyeljék az agyi véroxigénszintet. A flavanolok ez esetben is segítettek, még akkor is, amikor mesterségesen megemelték a vér széndioxid-szintjét (hiperkapnia) az alanyoknál. A hiperkapniát úgy állították elő, hogy 5 százalékban szén-dioxiddal dúsított levegőt kellett belélegezniük, ami százszorosa a levegő átlagos tartalmának. A kognitív teszteket a résztvevőknek ezek után kellett elvégezniük.

A flavanolok a flavonoidok közé tartoznak, megtalálhatók például a kakaóban, az almában, a szőlőben, a teában és a bogyós gyümölcsökben. Korábban is tudtuk, hogy jót tesznek a keringési rendszernek, viszont a Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent tanulmány az első, ami kimutatta, hogy az agyat is serkenthetik.

A kutatásból az is kiderült, hogy volt egy csoport, akiknél nem jelentett plusz előnyt a flavanolok fogyasztása: nekik egyébként is magasabb volt a véroxigénszintjük, mint a többieknek, náluk a kakaó nem okozott további pozitív hatást.

Érdemes megjegyezni, hogy a kutatást nagyon alacsony résztvevőszámmal végezték: mindössze tizennyolc, 18 és 40 év közötti férfit vizsgáltak, ami tudományos szempontból nem igazán számottevő.


Megtekintések száma: 42191





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet