Hátborzongató kép jelent meg, mely előre vetíti a nyugati civilizáció alkonyát…
Lehet, hogy Amerika, és a világ más nagyobb országai sem fognak elbírni azzal a fenyegetéssel, mely bár szét lett verve, mégis kezd az egész világon megtelepedni.
Arról van szó ugyanis, hogy valami olyat lépett ez a sokak által félt, titkos erő, amire senki sem gondolt.
Gyakorlatilag úgy kerültek a hátunk mögé, hogy eközben mi azt észre sem vettük.
Beitták magukat az egészséges társadalom szöveteibe, és mételyként kezdték el fertőzni azokat.
Az iszlám állam, és az általa terjesztett borzalmas ideológiák kora nem ért véget azzal, hogy fizikailag szinte teljesen porig rombolták a terrorszervezet központját.
Sőt… Sokak szerint ezzel kiengedték a Keleti Pandora szelencéjét…
Az ISIS most meglépte azt, amitől sokan féltek. És ami megmutatta, hogy a terrorszervezet MINDENHOL ott van… Szó szerint mindenhol.
Egy olyan fénykép került fel az internetre a terrorszervezethez köthető média csatornákon keresztül, melyeket New Yorkban készítettek…
Ezen egy ismeretlen muszlim férfi látható, aki álarcba van bugyolálva, melyen iszlám szimbólumok láthatók.
Az üzenet egyértelmű: már a „hátsóudvaron” vannak…
Beférkőztek közénk, és a szó szoros értelmében köztünk járnak… Félelmet keltenek, és robbantanak, olykor lövöldöznek vagy késelnek.
Sokan azt fejtegetik, hogy mi lesz erre Amerika lépése. Ha ugyanis számtalan alvó iszlám sejt férkőzött be az USA-ba, is, akkor azok belülről egy jól szervezett támadás sorozattal meg is szerezhetik egyes régiókban a hatalmat – állítják egyesek.
Mások pedig felteszik a kérdést: ha Amerikába is beszivárogtak, akkor Európa tagállamaiba vajon mennyien juthattak be?
OSZD MEG másokkal is!