Olyat tettünk amit Stephen Hawking régóta ellenez!

2017. november 17., péntek




Megdöbbentő lépésre szánta el magát az emberiség.

Egy olyan dologról van szó, amire már régóta áhítozik a tudomány, és az emberiség mindig is kerteste rá a választ. vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben?

Az elmúlt években Stephen Hawking is számtalanszor foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az ő álláspontja igen szélsőséges, de érthető volt.

Elmondása szerint ugyanis az idegeneket nem kellene és nem is lenne szabad keresnünk.

Ha ugyanis megtaláljuk őket, vagy ők találnak ránk, nagy valószínűséggel a fajunk végét jelentheti majd..

Most egy tudóscsapat jelentette be, hogy üzenetet küldenek majd az űrbe, azzal a reménynel hogy az idegenek halljálk majd az adást az űr távoli szegletében, és válaszolnak.

A tőlünk 12,4 fényévre lévő GJ273 csillagrendszert célozták meg az októberben három napon leadott üzenettel, amely zenét, matematikai és technológiai információkat tartalmazott, valamint egy útmutatót, hogy miként küldjenek nekünk választ egy 25 év múlva esedékes napon.

A METI projektje igencsak vitatott, és a fizikus Stephen Hawking az egyik legnagyobb vitapartnerük.

A tudós szerint az idegeneknek szólni végzetes hiba lehet, és olyan pusztulást eredményezhet, mint amit Kolumbusz partraszállása okozott az Amerikában élő őslakosok körében, akik nem jártak túl jól a gyarmatosítással.

Stephen Hawking szerint ugyanis a találkozás olyan lenne, mint Columbus esete:

"Ha egyszer választ kapnánk, akkor kifejezetten óvatosnak kellene lennünk a viszont válasszal. Egy fejlett civilizációval való találkozás úgy is végbemehet, mint az amerikai őslakosok és Columbus esete. Ami nem alakult túlságosan jól." - mesélte egy korábbi interjújában.

Nem mindenki osztja Hawking véleményét: Doug Vakoch, a METI International elnöke szerint a baj már régen megtörtént.

Az emberiség évtizedek óta ontja magából a különböző rádiós jeleket, ezért már teljesen értelmetlen lenne megszakítani minden kapcsolatot az univerzummal.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány ufó ufók idegenek stephen hawking


Megtekintések száma: 75727





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet