Optikai csalódás látható a NASA egyik Mars felvételén, vagy valami több?

2017. március 31., péntek




Új, rejtélyes felvételen látható valami, ami lehet, hogy nem is lenne szabad, hogy látszódjon.

Arról van szó, hogy a Curiosity rover már több éve ott van a vörös bolygón, és szakadatlanul csinálja a különféle felvételeket, képeket a bolygó felszínéről.

Ezen képeken időnként érdekes alakzatok, és anomáliák tűnnek fel.

Többek között láttak már szoborra hasonlító hatalmas sziklákat, de egy ízben egy nagy, megkövesedett fagerenda is feltűnt a fotók egyikén, noha a természet köztudottan nem dolgozik derékszögekkel.

A mostani, nemrég közzétett képen is valami olyan dolog látható, amit aligha szabadna látnunk. Legalábbis az összeesküvés elméletek hívei szerint a NASA szimplán elfelejtette kimontírozni a szikla oldalán látható valamit.

Korábban már több volt NASA alkalmazott nyilatkozott arról, hogy az űrügynökségnél külön alosztály jött létre arra, hogy a felvételen feltűnő, mesterségesnek látszó alakzatokat tüntesse el, hogy az emberek ne jöjjenek rá, miféle dolgok vannak a felszínen.

Sokan úgy vélik, hogy a felvételen egy a szikla mögül kikukucskáló idegen látható, vagy valamiféle humanoid életforma.

A Marssal kapcsolatban egyre több hang mondja azt, hogy nem csak korábban lehetett élet rajta, hanem most is létezhet, csak mélyen a talaj alatt.

Ott pedig akár összetettebb élőlények is élhetnek, melyek időnként talán a felszínre is merészkednek.

Persze ezt a felvetést sokan nem támogatják. A szkeptikusok szerint ugyanis mint sok esetben, most is inkább valamiféle érzékcsalódással lehet dolgunk.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen mars összeesküvés élet a marson idgeenek


Megtekintések száma: 39605





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet