​Orbán: mindenki vagy beoltatja magát, vagy meg fog fertőződni

2021. április 16., péntek




A miniszterelnök szerint május végére, június elejére kint vagyunk a vízből, de ehhez az kell, hogy a lehető legtöbben kérjék a vakcinát.

A 8 millió felnőttkorúból beoltottak eddig 3 145 592 embert, több mint 1 millió 300 ezren pedig már a második dózist is megkapták – mondta el Orbán Viktor a Kossuth rádióban péntek reggel. Így hamarosan eljutunk oda, hogy a betegséged átesettekkel együtt minden második ember védett lesz a vírussal szemben.

A következő 6 hétben szerinte meg tudjuk duplázni a beoltottak számát, még úgy is, hogy kiesett 580 ezer nyugati vakcina.

Hozzátette, a vérrögképződéssel összefüggésbe hozott Janssent ugyanannyira fogják vizsgálni, mint a keletieket, annak ellenére, hogy jóváhagyta az EU.

„Látni akarjuk a gyárat, látni akarjuk, mi történik, mert nagyon riasztók a hírek” - mondta. A kiesett mennyiséget pedig igyekeznek minél hamarabb pótolni.

Még mindig vannak olyan 60 év alattiak, akiket nem tudtak elérni, pedig regisztráltak, de ez az elmaradás már nagyon kicsi. Az oltások haladása alapján ugyanakkor így is arra számít, hogy „május végére, június elejére kint vagyunk a vízből.”

Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy mindenki vagy beoltatja magát, vagy meg fog fertőződni. Oltás nélkül, "farvizen", a nyájimmunitásra alapozva szerinte nem lehet megúszni, ezért újra arra biztatott mindenkit, hogy regisztráljon.

Az oltási programot a miniszterelnök Magyarország legnagyobb logisztikai műveletének nevezte a második világháború óta.

Elmondta azt is, hogy 2021-ben és 2022-ben 5 ezer milliárd forintot fordítanak a gazdaság újraindítására. "Mindenki visszaszerezheti a munkahelyét, vagy találhat egy újat. Több munkahelyünk lesz a járvány után, mint előtte volt" – ígérte meg.

A teraszok nyitását szimbolikusnak nevezte, így újra vissza kapjuk a régi életünk egy szeletét. Ettől függetlenül áprilisban és májusban is marad a bértámogatás.


Megtekintések száma: 26601





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet