​Orbán Viktor: A legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága

2022. március 4., péntek




Amit most látunk az a krízisnek az eleje. Tipikusan a belső ukrajnai területekről jönnek, de vannak kárpátaljai magyarok is – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Hozzátette: harmadik országbeliek is menekülnek, közülük legtöbben egyetemisták.

Kárpátalja jelen pillanatban nem katonai terület, azonban, ha ez megváltozna, akkor az onnan érkezők száma hirtelen a sokszorosára növekedne

- húzta alá a miniszterelnök. Mint mondta, a menekültek közül vannak, akik rokonokhoz mennek, a harmadik országbeliek haza utaznak, míg vannak, akik itt maradnak Magyarországon. Jelenleg 70-80 százaléka a menekültnek továbbutazik.

A kormányfő továbbá megköszönte az önkéntesek munkáját, akik nagy támaszt jelentenek az állami szerveknek.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint megkezdték a tárgyalásokat a munkaadókkal is, hogy azok, akik hosszabb-rövidebb ideig itt maradnak velünk, munkába tudjanak állni. – Akik ide jönnek, azoknak azt tudjuk felajánlani, amit a magyaroknak is: három hónapig tartjuk a kiadásaikat, mint például egy munkanélkülinek is ilyenkor 3 hónapig adunk ellátmányt, de utána nekik is munkába kell állniuk. Ez az ideérkező külföldiekkel sem lesz másképp – tette hozzá.

Arra, hogy hogyan segítenek ebben a helyzetben az Unió intézményei, a kormányfő úgy fogalmazott: ha beszélni kell, akkor Brüsszelre mindig lehet számítani, de ha cselekedni kell, akkor csak a nemzetállamokra lehet.

Nem tudom, mire várnak Brüsszelben, de ha mi rájuk várnánk, akkor súlyos állapotok alakulnánk ki a magyar határnál. Ezért nem kell várni senkire, ez a mi ügyünk, ezt nekünk kell megoldani, és Magyarország meg is fogja oldani

- szögezte le Orbán Viktor.


Megtekintések száma: 18913





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet