​Orbán Viktor: Januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap

2022. január 14., péntek




Itt vannak a fontos bejelentések!

Az operatív törzs ajánlása alapján a kormány támogatja a negyedik oltás felvételét, amennyiben a harmadik oltás után eltelt már legalább négy hónap - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A boltokban kötelező tartani az élelmiszerárstopos termékekből - tette hozzá. Kijelentette a szülő joga a szexuális nevelés, és erről szól az április 3-i népszavazás.

Ez már majdnem olyan karácsony volt, mint amilyet elképzel az ember. Össze tudtunk jönni, tudtunk találkozni, a veszély foka gyengébb volt, mint korábban – állapította meg Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában. A kormányfő egy hónap után adott újra interjút a Kossuth Rádiónak, melyben elmondta, ha nincs is vége a járványnak, az omikron variáns gyengébb, mint az előző, delta variáns, sőt utóbbit az előbbi ki is szorítja a szakemberek szerint.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kellene ellene védekezni, a kormány továbbra is az oltás alapú védekezést részesíti előnyben.

Mindenkit arra biztatok, hogy vegye fel az oltást, ne érezzük azt, hogy túl vagyunk rajta – tette hozzá.

Januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap. Csütörtökön, pénteken, és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül kérni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben – erősítette meg Orbán Viktor. Kifejtette; ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csütörtökön és pénteken 14:00-18:00 között, szombaton pedig 10 és 18 óra között van rá lehetőség. A háziorvosok is fognak tartani egész napos oltást. – Pfizerből több mint 2 millió, Modernából majdnem 700 ezer vakcinánk van, tehát van elegendő modern vakcinánk is – húzta alá a miniszterelnök.

Gulyás Gergely tegnapi bejelentését megerősítve Orbán Viktor elmondta, a szakemberek javasolták a járványügyi protokoll megváltoztatását.

A KARANTÉN HOSSZA TÍZ NAPRÓL HÉT NAPRA CSÖKKEN, TÜNETMENTESEN, NEGATÍV TESZTTEL AZONBAN ÖT NAP UTÁN MENTESÜLNI LEHET A KORLÁTOZÁS ALÓL.

Az iskolákban koronavírus fertőzés esetén csak az oltatlan diákoknak kell otthon maradniuk, a többiek számára folytatódik a jelenléti oktatás.

FEBRUÁR 15-TŐL A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYBÓL OLTÁSI IGAZOLVÁNY LESZ, AMELYET AZ KAPHAT MEG, AKINEK MEG VAN MIND A HÁROM OLTÁSA, VAGY A MÁSODIK OLTÁS MEGKAPÁSA ÓTA MÉG NEM TELT EL HAT HÓNAP

- tájékoztatott Orbán Viktor. Elmondta, az operatív törzs ajánlása alapján a kormány támogatja a negyedik oltás felvételét, amennyiben a harmadik oltás után eltelt már legalább négy hónap. A negyedik oltás beadatásához mindenképpen szükség van a háziorvossal való konzultációra. A kórházi kapacitások terén nagyon jól állunk, erről is beszélt a kormányfő, valamint elmondta, a szakellátás terén is biztonságban érezhetjük magunkat.

Ezért van szükség az élelmiszerárstopra

Mi egy olyan kormány vagyunk, amelyik abban hisz, hogy a gazdaság akkor működik a legjobban, ha az emberek minél szabadabban tudják követni a saját érdekeiket

- jelentette ki a miniszterelnök. – Mégiscsak vannak válságos szituációk – folytatta, hozzátéve –, a kérdés hogy ilyenkor milyen mértékig szabad beavatkozni ebbe a rendbe. Olyan infláció van egész Európában amely eltéríti a gazdaságot a normális működésétől. Nem lehet az inflációt megállítani az országhatárokon, ezért a ránk gyakorolt negatív hatásait kell tompítanunk – mondta. A miniszterelnök szerint két irányból kell védekezni.

Az egyik hogy emeljük a béreket, meg a nyugdíjakat. A másik hogy ahol lehetséges megfogjuk az árak emelkedését – mondta. 2013 óta van rezsicsökkentés Magyarországon.

Ez általában is helyes dolog, de ilyenkor különösen jótékony hatású. Magyarországon nem tudják, hogy ez az árnövekedés milyen szociális feszültséget okoz Nyugat-Európában. Ott egy-egy család rezsiköltsége 2-3 hónap alatt másfél-kétszeresére emelkedett

- fogalmazott Orbán Viktor.


Megtekintések száma: 18527





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet