Óriási a szmog a magyar kisvárosokban: olykor nagyobb, mint Londonban, vagy Budapesten!

2016. november 27., vasárnap




Nemrég végzett mérésekből állapították meg, hogy az egészségügyi határérték felett lévő szennyezőanyag mennyiség van a legtöbb kisváros, falu levegőjében.

Rengeteg nagyon káros részecske kerül a levegőbe a magyar falvak közelében. Méghozzá nem is kevés, hanem az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiség.

Tragikus légszennyezés a falvakban, kisvárosokban

A mostani becslések olyan eredményeket is kihoztak, ahol Pekingnél is rosszabb volt a levegő. Pedig Pekinget tartják a világ egyik legszennyezettebb levegőjű városának.

Ez tragikus, mivel a hazai állapotok a jövőben egyre inkább kezdenek a nagy kínai városokban tapasztalt állapotokra hasonlítani. A légszennyezés pedig rengeteg emberéletet követel idehaza így is több ezren halnak meg emiatt.

Ha a tendenciák nem változnak, akkor a légszennyezés miatti halálozások aránya meg fog triplázódni az elkövetkező 5-10 évben.

A baj fő oka, hogy a magyar falvakban össze-vissza tüzelnek az emberek mindenfélével, amit csak találnak. Persze ez az általánosítás durva, de a felmérések szerint ez a magyar valóság.

Gumit, műanyagot, fát, brikettet, és olykor még ruhákat is elégetnek a fűtési szezonban, ami rengeteg erősen mérgező anyagot termelhet alkalmanként. Ez pedig erősen szennyezi a levegőt, és ezért történhet meg, hogy egyes falvak levegője a világ nagyvárosainak szennyezett levegőjével vetekszik.

Még Budapesten is tisztább a levegő

Az igazi sokk Arlón érte a kutatókat: délután négy-öt óra körül mértek, amikor hazaérve befűtenek az emberek. A részecskeszámláló 110–120 ezret mutatott, és ez nem csak egy-egy kiugró érték volt.

A hatalmas mértékű légszennyezésre még a nemzetközi sajtó és a kutatók is felfigyeltek. Elmondták, hogy ezen adatok alapján még egyetlen harmadik világbéli országban sem tapasztaltak hasonlót, ott pedig előfordulhatnának drasztikus értékek.

Ez nagyon drasztikus, és mindenképpen tenni kell valamit ellene a jövőben. Egyes szakemberek szerint az lehetne a megoldást, hogy egységes, központosított távfűzést kellene minden háztartásba bevezetni, míg mások más megoldásokon gondolkodnak.

Az alapjáraton tragikus viszont, hogy Budapesten jobb a levegő, mint a vidéki városokban. Ezen mindenképp fordítani kell a következő 5-10 évben.

Rákkeltő anyagok a kályhában

Ez még nem minden. mivel rengeteg család mindent eltüzel, és az emberek nagy átlagban a háztartási szemét egyharmadát a kályhába pakolják, rengeteg rákkeltő anyaggal mérgezik magukat.

Még a jól elzárt, szigetelt kályhák esetében is rengeteg mikrorészecske jut be a ház belső légterébe, irritálva a szervezetünket és a légutakat.

Sokan égetnek műanyagokat, palackokat, játékokat, üvegeket is, ami szintén súlyosan egészségkárosító hatású. Egyesek odáig mennek, hogy bizton kijelentik: a rákos megbetegedések számának emelkedése mögött akár a téli időszak szmoglepte vidéki levegője is erősen közrejátszik.

egészség rák környezetvédelem rákmegelőzés rákkztatás légyszennyezés


Megtekintések száma: 92743





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet