Óriási áttörés közeleg a rádiócsillagászatban

2016. július 19., kedd




Folyamatban van a világ legerősebb rádióteleszkópjának építése. A dél-afrikai MeerKAT rádióteleszkóp elkészítette első képeit, melyen olyan részletek sejlettek fel, melyek eddig még nem voltak láthatóak egyetlen távcső számára sem! Segítségével a tudósok akár az ősrobbanás utáni, nagyon korai időpontokban is megpillanthatják az univerzum szerkezetét. A dél-afrikai MeerKAT rádióteleszkóp elkészítette első képeit. A hálózatot az égbolt egy olyan pontjára irányozták, amely majdnem üresnek látszott; mintegy 70 ismert galaxis látszódott a korábbi képeken. A rádióteleszkóp segítségével további 1300-at fedeztek fel a csillagászok.

Az eredményeket elnézve magabiztosan kijelenthetjük, hogy miután mind a 64 rádiótávcsövet felállítottuk, ez lesz a világ legerősebb teleszkópja."

– mondta Justin Jonas professzor, a kutatás vezetője.

Sokat tanulhatunk a képekből arról, hogy hogyan formálódnak és fejlődnek a galaxisok."

– mondta Dr. Fernando Camillo csillagász. csillagok-vilagok A szakemberek szerint a MeerKAT sok kérdésre választ adhat. Jelenleg csak 16 működik az összesen 64 rádiótávcsőből álló rendszerből. Az eredményeket elnézve elképesztő képeket kaphatnak majd a tudósok, ha a rendszer teljes kapacitással fog működni.

Ez azt jelenti, hogy a 25 százalékos kapacitással működő teleszkóp így is a legerősebbnek számít a déli féltekén."

– mondta Camillo. A teljesen működőképes MeerKAT 64 rádiótávcsőből áll majd. A rendszer 2017-re lesz száz százalékig működőképes. Ez nagyságrendileg azt jelenti, hogy 10 000-szer lesz hatékonyabb a jelenleg működő eszközöknél.

A segítségével a tudósok akár az ősrobbanás utáni, nagyon korai időpontokban is megpillanthatják az univerzum szerkezetét.

A programot főleg a dél-afrikai kormány finanszírozza. A kutatások folyamatosan zajlanak, a csillagászoknak időpontokat kell kérniük, hogy tanulmányozhassák az égbolt valamely részét. Eddig 500 tudóscsoport jelentkezett be, 45 országból. A MeerKAT 2022-ig gyakorlatilag megtelt. osrobbanas-galaxiksok-kialakulasa A MeerKAT a 2020-as években csatlakozik be a Square Kilometre Array (SKA) projektbe. Ebben a csillagászok tervei szerint összekötnek mintegy 3000 rádióteleszkópot, amivel elkészíthetik a valaha volt legrészletesebb képet az univerzum szerkezetéről.  


Megtekintések száma: 2583





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet