Óriási baj van: a Föld melegedése nem áll meg 1,5 Celsius foknál!

2018. január 21., vasárnap




A klímaváltozási rémálom már a nyakunkon van?

A Reuters értesülései szerint nagyon komoly gondban van a világ. A klímaváltozás ugyanis olyan mérteket öltött, hogy a globális felmelegedés hatásai drasztikussá fognak válni.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a hőmérsékleti emelkedés nem fog megállni 1,5 Celsius foknál.

Ezt a párizsi klímaegyezményért felelős IPCC jelentésének első verziójából lehet tudni, amit itt tudsz megnézni:

http://www.ipcc.ch/news_and_events/st_sr15_sod_leak.shtml

Ebben a jelentésben lényegében az áll, hogy búcsút mondhatunk annak a reménynek, az ENSZ-tagországok emissziócsökkentési vállalásaival 1,5 Celsius fokban tudjuk maximálni a klímaváltozást.

Vagyis e szinten fékezhetnénk meg a globális felmelegedést az ipari forradalom előtti klímához képest.

Nagyon minimális annak az esélye, hogy ezt be tudjuk tartani, és óriási a baj, mert a felmelegedés még ennél is nagyobb mértékű lesz a jövőben.

Ezt azonban már évek óta szajkózza minden klímakutató, sokan azért vannak most felháborodva, mert a klímaegyezmények és a világon eddig elkövetett megelőzési tervek mind csak az emberiség lelkiismeretének áltatásai voltak.

Sokkal drasztikusabb eszközökre és lépésekre lenne szükség a folyamat megállításához, és akkor még nem is esett szó a visszafordításról...

Képtelenek a piac és a gazdaság szereplői hirtelen átállnia a fosszilis energiafelhasználásról a megújuló energia használatra, de ez jelenthetne egy ugrást, egy olyan reményteljes megoldást, ami talán eredményt hozhatna a lassan megsülő bolygónknak.

A jövőnk nem túl rózsás: van olyan tudós, aki szerint mindössze 5 százalék az esélye, hogy a párizsi klímaegyezmény céljait be tudjuk tartani.

Az 1,5 Celsius fokos határérték átlépése szörnyű hír a tengerszint emelkedésétől veszélyeztetett szigetcsoportoknak és miniállamoknak.

Tudósok már korábban hangsúlyozták, hogy 1,5 Celsius foknál nagyobb felmelegedés esetén a tengerszintemelkedés olyan mértékű lesz, hogy ezek az alacsonyan fekvő szigetek végleg eltűnnek a hullámok alatt.

Sőt, a számítások és matematikai modellek szerint New York, Sydney, és más partmenti nagyvárosok is a tenger enyészetévé válnak majd, így ezeket a területeken belátható időn belül szép lassan evakuálni kell majd.

OSZD MEG másokkal is! 

Forrás: dw.com

tudomány kataklizma klímaváltozás felmelegedés


Megtekintések száma: 26093





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet