​Óriási jelentősége van annak, hogy soha nem voltak még ennyien a Békemeneten

2022. március 16., szerda




Ennyien még sohasem üzentek a baloldalnak, Brüsszelnek és a világnak, hogy Magyarország szuverenitásából és szabadságából jottányit sem enged, és békét szeretne - nyilatkozta az Origónak a március 15-ei eseményeket elemezve ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint a nemzeti tábor újra megmutatta az erejét, és ennek óriási jelentősége van. A Századvég szakértője, a Békemenet egyik szervezője azt is kiemelte, a baloldal megint kudarcot vallott, sikertelenül mozgósított a nemzeti ünnepen. 19 nappal a parlamenti választás előtt a nemzeti tábor hívei újra Békemenetet tartottak, míg a baloldal nagygyűlést hirdetett. Óriási volt a különbség a két rendezvény között: a Békemenetre több százezren mentek el, míg a baloldali tüntetésre csak néhány ezren.

A tömeg ereje

Ifj. Lomnici Zoltán, a Békemenet egyik szervezője, a Századvég jogi szakértője leszögezte, hogy a mindenkori Békemenetek hitvallása, így a mostanié is, a szuverenitásunk melletti töretlen kiállás, hogy nem engedünk 48-ból, számunkra prioritás, hogy béke, szabadság és egyetértés, gazdasági értelemben pedig stabilitás és kiszámíthatóság legyen Magyarországon.

Szerinte ez az orosz-ukrán háború miatt különösen aktuális. "Nehéz napokat, heteket, hónapokat élünk át; mire felocsúdtunk volna az elmúlt két év pandémiás szorításából, a keleti szomszédságunkban kitört egy fegyveres konfliktus" - fogalmazott, hozzátéve, hogy

EGY ILYEN HELYZETBEN MEGNYUGTATÓAN HATOTT A BÉKEMENET ÉS ORBÁN VIKTOR BESZÉDE.

Örömtelinek tartotta, hogy a menet résztvevői mindannyian tisztában voltak azzal, hogy békére van szükség, amiként azzal is, hogy

MAGYARORSZÁG NEM SODRÓDHAT A HÁBORÚBA.

Ugyanakkor azt is tudták, hogy a béke és a biztonság megteremtése egy ilyen helyzetben korántsem egyszerű.


Megtekintések száma: 29640





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet