Óriási szemétsziget alakult ki a Csendes-óceánon

2016. november 14., hétfő




Hihetetlen mértékben szennyezzük a tengeregek, óceánokat. Ennek egyik aggasztó jele a Csendes-óceánon lassan kialakuló, egyre nagyobb kiterjedésű összefüggő szemétsziget.

Már évek óta tudják a kutatók és a környezetvédők, hogy a Csendes-óceán élővilága kipusztulóban van. Mi több, egyesek úgy vélik, hogy az élővilág populációjának 90%-a már el is tűnt belőle.

Az óceán vize egyre savasabbá válik a rengeteg szennyeződéstől, és a vízbe kerülő műanyag szeméttől. Ez utóbbi pedig egyre inkább egy hatalmas, nagy kiterjedésű, összefüggő szemétszigetet kezd alkotni az óceán közepén.

Olyan lesz, mint egy gigantikus szemétdomb a nyílt víztömegen, mely céltalanul sodródik, és tovább rombolja a környezetet.

A vízfelszínen úszó, nagyméretű hulladékok időzített bombaként lebegnek, mivel megfelelő intézkedések hiányában néhány évtizeden belül olyan apró műanyagszemcsékre bomlanak le, amelyek aztán beépülnek a táplálékláncba.

Ez tovább károsítja az amúgy sem túl jó passzban lévő állatokat. Az állatok ugyanis évek óta súlyos állapotban vannak. Betegek. Egyre több daganatos halat, rákot, vagy polipot találni, arról nem is beszélve, hogy ezek jó része bekerül ipari feldolgozásba, különféle élelmiszerekbe.

Hawaii és Kaliforniai között egyre nagyobb a szemétkupac, ami feltorlódik az óceáni vizeken. Ez a szemét egyre csak gyűlik, lassan összetapad, és egy igazi szigetet fog alkotni.

Az eltakarítása is egyre nehezebb lesz, de egyelőre még itt sem tartunk,ugyanis semelyik ország nem veszi a fáradtságot, hogy foglalkozzon a makacs tényekkel.

„Fél másodpercenként újabb és újabb hulladék került a szemünk elé. Csak pillanatfelvételeket tudtunk készíteni, ugyanis lehetetlen lett volna mindent lefotózni. Furcsa érzés ennyi szemetet látni ott, ahol az ősi, érintetlen óceánnak kellene lennie.”

A szeméttenger, mely lassan igazi szigetté állhat össze már egymillió négyzetkilométeres területet falt fel.

Az szennyezett terület kiterjedése az óceáni áramlatok hatására folyamatosan változik. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a nagy csendes-óceáni szeméttenger olyan gyors ütemben növekszik, hogy hamarosan a világűrből is látható lesz.

Ez lehet tehát az első olyan környezetszennyezési elem, melyet a világűrből is jól láthatunk majd.

Sokan jelentős intézkedéseket sürgetnek, mert a bődületes szemétmennyiség beláthatatlan környezeti szennyezéshez vezethet. Sok illetékes azért nem foglalkozik a problémával, mert az nem olyan látványos károkat okoz, mint mondjuk egy erdőtűz, vagy olajszennyezés.

Holott ennek a szemétszigetnek sokkal komolyabb élettani hatásai lesznek majd 5-10 év múlva ránk nézve is, mivel drasztikusan növelni fogják a rákos megbetegedések számát a kutatók szerint.

2020-ra több olyan technológiát is kifejlesztettek, amivel harcolni lehetne a műanyag szemét ellen a tengerekben és az óceánokban. Az elsődleges cél azonban ennek a szemétszigetnek a teljes megszüntetése lenne.

Ez nem más lenne, mint egy olyan szemétgyűjtő, aminek a felső vonala a vízen lebeg, mintha sorompó lenne, míg a víz alá nyúló része szűrő, amely felfogja a műanyaghulladékot. A szűrő V alakban nyúlik a tengerfenék felé, ahol a csücskét rögzítik, így a tengeri élőlények át tudnak úszni alatta.

A „befogott” szemetet újra lehetne hasznosítani. Ma már mindent újra lehetne hasznosítani, így nem kellene egyáltalán szemetet termelnie az emberiségnek, mégis megtesszük. Idő kell, míg áttérünk a zöldebb életmódra, de ha ez az elkövetkező 20 éven belül végbemegy, leszámolhatunk a globális mértékű szemétszennyezéssel.

tudomány technológia technika környezetszennyezés környezetvédelem


Megtekintések száma: 28100





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet