Óriásit tévedtek a csillagászok: ez mindent megváltoztathat az idegen élettel kapcsolatban!

2018. február 14., szerda




"Ha egyedül vagyunk, akkor az borzasztó helypocsékolás" – írta a híres amerikai csillagász, Carl Sagan Kapcsolat című regényében.

Ebben pedig van valami, és bár korábban a csillagászok ebben nem teljesen hittek, sokkal inkább a véletlenszerűségben, mára tényleg sokan gondolják azt, hogy az élet nyüzsöghet az univerzumban.

Az emberiség már régóta keresi a földönkívüliek jeleit, valamiféle technológiai maradványt, rádiójeleket, vagy egyéb tevékenységet bizonyító nyomokat, egyelőre nem találtak azonban semmit.

A tudósok és a csillagászok nemrégiben összesítették az eredményeiket, és egy hátborzongató összefüggésre jutottak.

Kiderült, hogy korábban hatalmasat tévedtek.

Ugyanis csakis a mi galaxisunkban hemzzegnie kell a földönkívüli világnakvagy legalábbis az élhető planétának.

Ez azt jelenti, hogy legalább 100 milliárd(!) olyan égitest kell legyen a galaxisunkon belül, ami alkalmas az életre.

Ez magával vonja nyilvánvalóan azt is, hogy ezen bolygón egy részén már el is indulhatott az élet kifejlődés,e és egy még kisebb de neme elenyésző százalékukon már egy összetettebb életformát alkotó ökoszisztéma is kialakult.

Egy nagyon kis szelete ezeknek pedig akár fejlett civilizációnak is otthont ad.

és eddig végi csak a mi galaxisunkról volt szó. Ki tudja, hogy millió, vagy milliárd galaxis van még a miénken kívül.

Az eredmények azért bámulatosak, mert magával vonják azt, hogy valahol a világegyetemben EGÉSZEN BIZTOSAN vannak értelmes, földönkívüli lények, már csak a matematikai valószínűség szerint is.

Ez pedig óriási löketet adhat a földönkívüli életnek, és annak a kutatásának a jövőben.

Nem véletlen az sem, hogy ezekre az idegen világokra  még nem találunk rá.

Ez olyan, mintha egy idegen szonda a Földön leszállva az egyik sivatagban érne földet, és ott kezdene vizsgálódni. Ez alapján a Földet egy kietlen, élettelen helynek találná...

Nekünk is csak annyi a dolgunk, hogy jókor, jó helyen kell nézelődnünk, és a csillagászok szerint nem az a kérdés, hogy van-e értelmes élet a galaxisunkban, hanem az, hogy MIKOR fogunk erre rátalálni...

tudomány idegen földönkívüliek idegenek bizarr univerzum világegyetem


Megtekintések száma: 35597





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet