Óriások földalatti városa rejtheti az emberiség titkát a Grand Canyonban

2016. június 20., hétfő




Egykor óriási lények civilizációja uralta a Grand Canyon környékét? Ősi földalatti város árulkodik az emberiség titkáról.

Az emberiség múltjával kapcsolatban még rengeteg a ködös momentum. Nem tudni, hogy pontosan milyen momentumok játszottak közre, az emberelődök  kiugró fejlődésében, de abban biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi tudomány nem ad mindenre magyarázatot még az újonnan felfedezett összefüggések alapján sem

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy kutatás feltételezése szerint a Grand Canyon geológiai formái inkább tűnnek piramisok romjainak, mint hegyeknek, természet által formált alakzatoknak.

A Grand Canyon azonban már jóval korábban is a világsajtó középpontjába került, és összefüggésbe hozták egy rejtélyes, óriások alkotta civilizációval.

Az eset még 1909-ben történt, amikor egy apró vájatot fedeztek fel a kanyonban, mely egy földalatti komplexumba vezetett.

Amit odabent találtak a felfedezők, megerősítette őket abban, hogy egy elveszett civilizáció létezhetett a környéken, melyről azelőtt soha nem volt tudomásunk.

Ezen civilizáció tagjai ráadásul nagyon nagy termetek voltak, mondhatni óriások. Egyesek szerint ezek a lények hasonlíthattak a küklopszokra, míg mások szerint magas, vékony alkatú idegenek voltak, az égből érkezett követek.

Egy biztos: az általuk hátrahagyott struktúrák és monumentális műalkotások, valamint földalatti városuk tesz tanúbizonyságot létezésükről.

foldalatti-varos-grand-canyon

A páratlan régészeti felfedezést nem más végezte, mint egy veterán és elismert régész, egy bizonyos G.E. Kinkaid, aki a Smithsonian Intézetnek dolgozott.

Kinkaid épp egy vadvízi evezés kellős közepén volt, amikor megpillantott egy szokatlanul sötét, és szabályosnak tűnő hasadékot az egyik óriási sziklafalon. Mikor jobban szemügyre vette, észrevette, hogy ez egy alagút, mely egy óriási komplexumba vezette őt.

Bent egy óriási citadella látványa fogadta. Egy igazi műalkotás volt, tele érdekesebbnél érdekesebb kőből kifaragott alakokkal, falra karcolt jelekkel.

A földalatti városba vezető út majdnem egy kilométeren át vezetett egy hosszú alagúton át. Soha azelőtt nem járt még előtte ember ezen a helyen.

Rejtélyes földalatti város a kanyon belsejében

Kinkaid későbbi beszámolója alapján a várost rendkívül nehéz megközelíteni, nem csak azért, mert maga az odajutás nagyon körülményes, hanem mert a pontos helyre is nehéz rálelni.

Ráadásul a terület a kormány tulajdonában áll, és a kormány senkit nem enged be a környékre csak úgy.

Éppen ezért több olyan pletyka és szóbeszéd is napvilágot látott, miszerint a hatóságok és a kormány már régóta tudott a város létezéséről, és titokban akarták tartani.

osi-foldalatti-varos-grand-canyon

Hogy miért? Nos, igencsak nyomós okuk lett volna megakadályozni minden a felfedezésre irányuló kísérletet. És minden bizonnyal éltek is a lehetőséggel, rengeteg megmagyarázhatatlan eltűnéssel növelve a környék statisztikáját.

Azonban minden rendszerbe hiba csúszik előbb-utóbb, így történhetett meg az, hogy Kinkaid rátalált a városra anélkül, hogy eltették volna láb alól. Ráadásul a Smithsonian munkatársa és elismert kutatója volt. Túl kínos lett volna az eltűnése.

Ősök óriási technológiai tudással

A városban talált leletek alapján azt feltételezték a kutatók, hogy az ősi civilizáció, mely hátrahagyta az örökségét, magas technológiai tudással rendelkezett.

A városban volt egy központi kupola szerű helyiség, melyre mamut kamraként hivatkoztak. Ebből a kamrából ered minden folyosó, és más út, tehát valamiféle központi eleme lehetett a kultúrának

foldalatti-varos-grand-canyon-szobor

Az Egyiptomban található leletekhez kísértetiesen hasonlító rézfegyvereket, lándzsákat és faragásokat is találtak a falak mentén. Olyan volt, mintha Egyiptomban sétálnának.

Ezek a leletek egyértelműen utaltak arra, hogy a Grand Canyon rejtélyes civilizációja és az egyiptomiak között kapcsolat van.

Hieroglifákra emlékeztető régészeti "freskókat" is találtak. És ez még nem minden. Olyan köveket, kőtáblákat ástak ki ott a földből, melyeken az egyiptomihoz hasonló írás volt.

Az egyik kamrában egy törökülésben ülő emberi - vagy humanoid - alakot találtak, melynek talpazatán szintén távol keleti írások, jelek voltak láthatók.

A citadellában rengeteg múmiát is találtak. Ezek a múmiák óriásiak voltak, a legtöbb 3 méternél is magasabb, eredetük pedig ismeretlen.

Ezek a múmiák a falba váj sötét lyukakba süllyesztve pihentek már évezredek óta. Egyesek úgy vélik, hogy ezek a múmiák nem is emberi tetemek, hanem idegen lények múmiái lehetnek. Kinkaid le is fotózta őket, ám az eredeti fénykép az évtizedek alatt eltűnt, talán nem is véletlenül.

foldalatti-varos-grand-canyon-2

Kinkaid úgy gondolta, hogy a törökülésben gubbasztó alak lehetett az elveszett civilizáció istene. A szobor feltűnően sok hasonlóságot mutatott Buddhával. Olyan volt, mintha a túlnyomó részt Egyiptomi kultúra keveredett volna némi indiai kultusszal. Teljesen megdöbbentő, és értelmetlen volt az egész.

Az isteni lény eredete feltehetőleg az ég volt, talán egy vezéralak, aki a Földre vezette ezt a nyilvánvalóan nem a Földön őshonos fajt. Hogy aztán mi történt velük, és miért, hogyan tűntek el végleg, már rejtély.

rejtelyes-kotabla

A városban találtak több olyan írásjelekkel teli kőtáblát - melyet már fentebb is  említettünk - melyek célja ismeretlen, szintúgy a rajtuk látható szöveg jelentése.

Talán valami ősi kód lehet, vagy geometrikus adatok, melyeket modern kori számítógépekkel is ki lehetne olvasni.

Ezek lehettek az ősi memóriakártyák elődei? Merészebbnél merészebb teóriák próbálják megmagyarázni létezésüket.

Vannak, akik szerint ezek a táblák csillagtérképek, vagyis az elveszett civilizáció szülőbolygóját határozzák meg, illetve azt, hogy mely csillagképből jöttek.

Mint mondtuk, további kutatások már nem zajlottak a helyszínen. A felfedezés után a kormány azonnal megtiltotta a bejárást, illetve már azelőtt is csak kifejezett kormányzati engedéllyel lehetett a területen barangolni vagy tartózkodni.

A hatóságok tehát már régóta tudtak a helyről, és arról, hogy egy ősi titkot rejt, mely az emberiség történelmét is megváltoztathatja.

Nem véletlen, hogy az összes felfedezéskor összegyűjtött anyag, fotó, és lelet elveszett az idők során. Az elveszett földalatti város még most is ott pihen a Grand Canyonban.

rejtély rejtélyek ősi idegenek


Megtekintések száma: 41825





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet