Orosz dokumentumok: EZ zajlik valójában az Antarktiszon: nem az, aminek tudja az emberiség!

2023. július 12., szerda




Sötét titok lappang a jég alatt. Világrengető dolgot próbálnak titokban tartani.

Nemrég egészen elképesztő dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, melyek megerősítik azt a tényt, hogy valami rendkívüli dolog folyik az Antarktiszon, és az emberiség nem várt dologra bukkant a jég alatt.

Az egész még Hitlerig nyúlik vissza. Ugyanis a Führer is sejtette már akkoriban is, hogy van valami a jeges kontinensen.

Számtalan különféle német expedíció és csoport látogatott el a világ különböző ősi helyeire, hogy szakrális nyomok után kutassanak.

Hitler nem titkolt célja ezzel az volt, hogy szert tegyen egy technológiára. Egy olyan addig ismeretlen, nem evilági technológiára, mellyel megnyerheti majd a háborút. Azonban túl későn lelt rá erre, és bár elkezdték integrálni egyes kísérleti szerkezetekbe, végül a tömeggyártás sohasem valósult meg.

Az Antarktiszra több komoly expedíció indult a németek részéről, és olyan dolgokat találtak a jég alá vezető barlangok mélyén, ami mindent megváltoztatott. A jelentések alapján ugyanis hatalémas űrhajók alkatrészei hevertek a jégrétegbe belefagyva, emellett ősi városok kifaragott falai sejlettek fel körülöttük.

Azonnal egyértelművé vált, hogy egy elveszett - feltehetőleg idegen - civilizáció nyomaira bukkantak.

Az itt talált ősi leírások, alkatrészek tanulmányozásával alkották meg az antigravitációs hajtóműveket, melyeket a német Haunebu csészealjak is használtak.

Ha sikerül a tömeggyártást elindítani, akkor ma a Német Birodalom valósággá vált volna, és a szövetségesek haderejét egyszerűen letarolták volna a nácik...

A háború végén amikor a különféle titkos létesítményeket számolták fel a szövetségesek, rábukkantak az Antarktiszra vezető nyomokra.

Azóta már ők is tudnak arról a titokról, ami a jég alatt lapul. A németek egy komplett földönkívüli civilizációt tártak fel az északi-sarkon, melyet végül az amerikaiak folytattak.

Ma a jég világa tele van különféle titkos létesítményekkel, és több száz idegen várost és szerkezetet tártak már fel az egyre olvadó jégpáncél alatt, és annak köszönhetően.

Az egészet azért tartják még most is titokban, mert alapjaiban véve olyan technológiai megoldások kerülnének nyilvánosságra, amelyek minden nemzet létét veszélyeztethetik, ha rossz kezekbe kerülnek.

A fagyott városokban talált fejlett technológiák ugyanis olyan magas szinten vannak, melyet az emberiség még nem teljesen ért.

Ez pedig magával vonja azt is, hogy egy óvatlan "pillanatban" kipusztíthatjuk vele magunkat...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek antarktisz ősi technológia


Megtekintések száma: 261784





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet