Orvosi áttörés: gyógyíthatóvá vált az agydaganat!

2018. szeptember 14., péntek




A kutatók szerint elképesztők az eredmények, ráadásul egy sérült agyat is meg lehet vele gyógyítani!

Az emlősök, így az ember természetes védekezőképességét adó immunrendszer egyik sejttípusát a T sejtek alkotják.

Azt már tudjuk, hogy ezek a sejtek segíthetnek a rák gyógyításában.

A Nature 2018. szeptember 5-i számában közölt tanulmány újabb ígéretes eredménykeről számol be.

Eddig csak korlátozottan lehetett alkalmazni ezen sejteket arra, hogy célzottan küzdjenek a rák ellen, főként az agydaganatok esetében. Ráadásul a ráksejtek sokszor eredményesen tudják blokkolni azon folyamatokat, amik magukhoz vonzzák a T sejteket.

Nabil Ahmed és kollégái rájöttek, hogy az agydaganat sejtjei megnövelik egy meghatározott fehérje, az ALCAM mennyiségét, és ezen fehérje képes magához vonzani a T sejteket.

A fehérje gyakori a felnőttek, illetve a gyerekek körében leggyakrabban előforduló két agydaganat-típusnál.

A tanulmány szerzői mesterséges úton létrehoztak egy molekulát, a CD6-ot, ami a T sejtek ALCAM-hoz való kapcsolódását váltja ki, majd növeli a T sejtek érzékenységét az ICAM1 fehérjére a rákos sejt felszínén. A fentieket összekombinálva ez a megközelítés kimutathatóan növelte a T sejtek megjelenését a rákos sejteknél.

Amikor a kutatók ezt az iránykövető rendszert tesztelték agydaganatos egereken, a T sejtek masszívan beszivárogtak a rákos sejtek köré és megtámadták azokat.

A T sejtek csak a rákos sejteket támadták meg, az egészséges szövetet nem.

Bár további vizsgálatok szükségesek addig, amíg az eljárást kórházakban is lehet majd használni, de úgy tűnik a módszer biztonságos és hatékony lehet az agydaganat elleni küzdelemben.

Forrás: NationalGeographic

tudomány egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 24140





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet