Egy ősi bizonyíték megváltoztathatja azt, ahogyan az emberre, és az emberi evolúcióra tekintünk. Az emberek mellett a majmok is képesek voltak a fejlett eszközhasználatra. Adódik a kérdés: miért az ember lépett tovább az evolúcióban, és miért nem a majom? Külső beavatkozás eredményei vagyunk?
Az főemlősök eszközhasználatára találtak ősi bizonyítékot Brazíliában kutató brit tudósok – ismertette a BBC News. Az Oxfordi Egyetem főemlős-régészettel foglalkozó kutatói
hétszáz éves kőbaltát találtak Brazíliában: az eszközt a csuklyásmajmok kesudió feltörésére használták.
Az afrikai kontinensen kívül ez a legkorábbi lelet majmok eszközhasználatára.
A felfedezés a kutatók szerint azt a kérdést is felveti, hogy vajon a majmok eszközhasználata hatással volt-e a korai emberek eszközhasználatának kialakulására.
A főemlősök ősi eszközhasználatát bizonyító felfedezés és a főemlősök régészetének ez az új területe is rendkívül izgalmas.
Ami még izgalmasabb az eset kapcsán az, hogy ez elméletben teret enged annak a lehetőségére, hogy talán egy halom értékes leletet teljesen félreértelmeztünk. Vagyis
könnyen lehet, hogy egyes leleteket, műemlékeket, szerszámokat, melyeket eddig emberi kéz alkotásának hittünk, talán a majmok ősei készítettek.
Ami azonban még ennél is érdekesebb felvetés, az az egyik legnyilvánvalóbb kérdés a témában: miért az ember lépett aztán evolúciós szintet, ha a majmok valószínűleg már korábban is használhattak eszközöket, mint maga az ember?
Miben volt a mi fajunk olyan különleges, hogy hatalmas evolúciós előnyhöz jusson?
Bár az ember és a majom evolúciós időfolyama rengeteg eltérést mutat, mégis a főbb nyomvonalakban rendkívül nagy hasonlóságok mutatkoznak. A kulcsmomentumok is egyeznek, és ha igaz a tézis, miszerint a majmok korábban tanulhattak meg eszközöket használni, akkor
adódik a kérés: mi tett minket azzá, mint amik most vagyunk?
Mi van, ha az ember és a majom egy ponton végleg elvált egymástól? És mi van akkor, ha az embernek abszolút semmi köze nincs a majmokhoz?
Egy elmélet – mely az utóbbi időkben egyre népszerűbbé vált – szerint az emberi faj idegen DNS-t tartalmaz, ezért voltunk képesek rohamgyorsasággal végigmenni – a többi fajhoz képest – az evolúciós lépcsőfokokon.
Gondoljunk csak bele, nem természetellenes, hogy az ember alig néhány millió év alatt ekkora testi, és technológiai fejlődést tudhat maga mögött, míg a Földön élő fajok 85%-a szinte semmit sem változott azóta?
Olyan, mintha az emberi evolúcióba szándékosan nyúltak volna bele egy adott ponton, nem lehet a véletlen műve az, hogy mi most itt vagyunk, városokat, társadalmakat működtetünk, és szerkezeteket lövünk az űrbe.
Az is sokat sejtető momentum, hogy bár több cikk és kutatás számolt már be arról, hogy végre megtalálták az ember és a majom közös ősének számító kapcsot, minden hitelt érdemlően még ma sem sikerült ezt a kapcsolatot egyértelműsíteni.
Vagyis az ember olyan, mintha egyetlen Földi fajhoz sem lenne kapcsolható, mintha nem is a bolygóról származnánk.
Az Australopithecus afarensis ismert egyedei (Lucy, AL 444-2), valamint egy még ezeknél is korábbi nyomfosszília, egy 3,6 millió éves lábnyomai elárulják, hogy őseink már akkor két lábon jártak, amikor agytérfogatuk még semmivel sem volt nagyobb a mai csimpánznál.
Ráadásul az emberi faj mindig is túl gyorsan fejlődött a többi emlőshöz képest. Miért pont mi fejlődtünk ilyen magas szerveződési szintre, és nem a dinoszauruszok, vagy más emlősök? Mi volt az a plusz faktor evolúciónk során, mely lehetővé tette számunkra, hogy eljussunk oda, ahol ma állunk?
Az emberi genom valószínűleg rendelkezik olyan idegen szekvenciákkal, melyek előnyt biztosítottak evolúciónk során más fajokkal szemben.
Az emberi genom tehát idegen eredetű szekvenciákat is tartalmaz, melyek segítségünkre voltak a fejlődésben. Ezért is voltunk képesek környezetünkhöz képest szokatlan módon gyors ütemben fejlődni.
Egyfajta szimulációként is felfogható evolúciónk. Az idegenek idejöttek, kikísérleteztek egy új fajt, majd magára hagyták – legalábbis látszólag – és évmilliókon át figyelték, hogy mihez kezd magával.
Évezredek óta rajtunk tartják a szemüket. Most is figyelnek minket, rejtőzve előlünk, óvó tekintetük megmenti fajunkat az ártó szándékú csillagközi lényektől.