A Mars holdja sokak szerint valójában nem az, aminek látszik. A NASA titkolózik.
Lehetséges, hogy minden, amit eddig a NASA a Marssal kapcsolatban állított nekünk, az mind hazugság.
A bolygó egyáltalán nem egy halott bolygó, és egykoron egy fejlett földönkívüli civilizáció élhetett rajta.
Ezt a felszínét borító szabályos alakú tereptárgyak is bizonyítják.
Arról azonban kevesebb szó esik, hogy a NASA a Mars egyik holdját, a Phobost is feltérképezte. Aztán valami olyat találtak, ami mindent megváltoztatott.
A Mars körül keringő Phobos eleve egy furcsa objektum volt mindig is a mérések szerint, de ezt a NASA mindig megpróbálta elmaszatolni azzal, hogy egy különleges holdról lehet szó.
Azonban egyre nagyobb volt mindenki gyanúja: a Phobos talán nem is egy természetes képződmény, hanem egy mesterséges űrszonda…
A Mars Global Surveyor több olyan felszíni képet is készített a Phobosról, melyeken furcsa tárgyak tűnnek fel.
Az égitestet 1877-ben fedezte fel egy bizonyos Asaph Hall csillagász, aki akkor még nem is sejtette, hogy rengeteg megmagyarázhatatlan dologgal kapcsolatba fogják hozni a holdat.
Sőt, egyes csillagászati mérések szerint a hold összetétele is merőben eltér más, természetes égitestek összetételétől, még a holdak viszonylatában is.
Még maga az Európai Űrügynökség is ezt állította, ugyanis egyes mérések szerint a Phobos belül zavarba ejtően üreges, mintha nem is egy valódi égitest lenne.
Aztán a Mars Global Surveyor képei borzolták fel a kedélyeket, melyeken egy gigantikus monolit volt látható.
Kizárt, hogy ez a fény-árnyék játéka lenne, ahogyan az is kizárt, hogy a természet, vagy a szél formálta ilyenre, mert ilyen erőhatások nem érték a holdat, mivel sohasem volt légköre…
Adódik a kérdés tehát: ki, vagy mi építhette? És mi célból?
Az egykoron virágzó fejlett marsi civilizáció egy megfigyelő állomása lehetett a Phobos?
Vagy egy ugródeszka a világűr, és így a szomszédságban álló Föld irányába?
Olyan, mintha valami hatalmas torony, vagy valamiféle piramis lenne. Talán az ősi, egyiptomi civilizáció bölcsője a Mars és a Phobos volt? Ha ez az elmélet igaz, akkor mindannyian a Marsról származunk eredetileg…
A Phobos egy 2015-ben végzett kutatás alapján kezd szétesni darabjaira, ugyanis annyira üreges belül, hogy az idő egyszerűen megeszi.
Az ilyen szétesés sem túlzottan jellemző természetes objektumokra, sokkal inkább tűnik egy széthulló szerkezetnek, de ezt majd az idő eldönti.
Az biztos, hogy a NASA valamit titkol a Marssal és a Phoboson lévő monolittal kapcsolatban, mely talán fajunk eredetét is megmagyarázhatná.
OSZD MEG másokkal is!