Ősi létformákra bukkantak a föld mélyén: rendkívüli bejelentést tettek

2019. augusztus 29., csütörtök




Különleges, ismeretlen mikorábak találtak egy több millió éves folyadékban...

A kanadai Ontario tartományban fekvő Kidd Creek-i bánya mélyén a bolygó egyik legősibb víztömege rejlik, egy új kutatás alapján pedig a vízben mikrobák is fellelhetőek 

– írja az IFLScience. 

Korábbi vizsgálatok már felfedték, hogy a 2,4 kilométerrel a felszín alatt található folyadék több millió éves.

Most viszont a Torontói Egyetem csapata a vízből begyűjtött mintákat elemezve baktériumokat is felfedezett a mélyben.

Az új eredmények alátámasztják, hogy a sokáig élhetetlennek vélt földkéregben számos létforma megtalálható.

Egy 2018 decemberében bemutatott tanulmány már igazolta, hogy a mikrobák mintegy 70 százaléka a felszín alatt él.

A szakértők a hatalmas bioszférára föld alatti Galápagosként hivatkoznak.

Az új vizsgálatban a kutatók a baktériumok anyagcseréjét is analizálták, az adatok alapján a Kidd Creek-i organizmusok szulfátredukálóak.

A csapat bízik benne, hogy új eredményeik segíthetnek jobban megérteni a felszín alatti bioszférát, illetve az egykori vagy a még mindig létező élet kereséséhez is hozzájárulhatnak az idegen égitesteken.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély rejtélyek


Megtekintések száma: 52377





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet