Ősi magyar lovasok felhőképe az égen! A végidők próféciája, égi jel, vagy szemfényvesztés?!

2018. november 9., péntek




A régebben kapta fel több weboldal a hírt a képpel együtt, miszerint lovasok seregét mintázó felhőképet fotóztak le Kárpátalján, Huszt közelében. Sokak szerint ügyes átverésről van szó, míg mások vakon hisznek benne. Mi az igazság? Cikkünkből kiderül!

Több helyen lehozták annak idején azt a képet különböző szövegezéssel, melyekben főként az ősmagyarokat említik meg. A képet állítólag Huszt közelében készítették, de azt senki sem tudja hogy pontosan hol és mikor.

Csak annyit tudni, hogy a megdöbbentő képződményt egy autós rögzítette kamerájával a Husztról nyugatra vezető országúton.

A fekete felleg észak felől bukott át a Huszti Kapu-nak is nevezett völgyet északról karéjozó hegygerinc fölött.

A fellegek lovasok seregét rajzolták az égre, ahhoz foghatóan, ahogy a honfoglaló magyarok özönét szokták ábrázolni a festményeken. A mindössze percekig tartó képződménynek többen is tanúi voltak, így joggal hihető hogy a mellékelt fényképek nem valamely számítógépes fotószerkesztő program termékei - állítja több internetes oldal egy nyomtatott újságra hivatkozva.

Nem minden a aminek látszik, avagy egy ügyes átverés?

A szóban forgó UA Reporter azonban nem írt soha semmiféle cikket erről az esetről, mert meg sem történt. Ha rákereshetünk a Google segítségével a szóban forgó képre, akkor hamar rájöhetünk arra, hogy nem minden az, aminek látszik.

A fénykép ugyanis már több különböző történettel és szöveggel járta már be a világot. Tehát nem ősi magyarok felhőképét ábrázolja, és még csak nem is Husztnál készült.

A leggyakrabban emlegetett így valószínűleg eredeti forrás az Malajzia. Ott készült a szóban forgó kép.

A különbség csupán az, hogy míg Európában a magyarok bejövetelét emlegetik, Dél-Amerikában az apokalipszis lovasaira asszociálnak!

Hogy maga a kép mennyire valódi, azt nem tudni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy maga a hír is kacsának bizonyult, és az adott kontinenshez igazítják történetét.

Sokak szerint azonban a malajziai eset, és a fotó maga az tényleg lehet akár valódi is, de megoszlanak a vélemények.

az-apokalipszis-lovasa

Az apokalipszis lovasait már többször látni vélték korábban is különböző képeken, sőt, még tévéfelvételeken is. Az elmúlt években ugyanis sorra történtek égi és nem égi jelenések, melyek egy közelgő apokalipszisre utalnak. Az egyik ilyen nagy port kavart incidens néhány éve az egyiptomi zavargások idején történt, amikor is az apokalipszis négy lovasának egyikének a szellemszerű alakja nyergelt végig az utcai tömeg felett egy hírfelvételen.

Maga tény könnyen elképzelhető, hogy különböző tárgyakra, élőlényekre emlékeztető alakokat vegyenek fel a felhők. Ritka, de már számtalanszor számoltak be hasonló esetekről, és a légkör kutatók szerint ez nem feltétlen ördögtől való dolog.

cabulco-kitorese-emberi-alak

A fenti képen azonban már nem felhőből kirajzolódó alakot látunk, hanem hamuból és füstből. A chilei Cabulco vulkán kitörésekor készült fényképeken egy óriási, emberre elkémeztető alakot vesz fel a sűrű hamufelhő. Mindez, és az ehhez hasonló jelenségek a véletlen művei lennének? Belelátunk dolgokat a felhőkbe, amiket nem kellene? 

Vagy tényleg az égiek próbálnak üzenni nekünk? Rajtunk múlik, mit hiszünk igaznak...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen bizarr megdöbbentő


Megtekintések száma: 68502





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet