Ősi maja prófécia a Magyarokról: a maják úgy tartották, hogy a mágusok kasztját úgy hívják, hogy magar...

2019. október 6., vasárnap




A maják ősi emlékezete és egyben jóslata a magyarságról mindannyiunkban megmozgat valamit. Tényleg ez lenne a teljes igazság a népünkről?

A Maják a Magyarságról:

Atlantisz idején az emberiség 3 kasztban szerveződve élt: mágusok, harcosok és földművesek.

A maják azt mondják, a mágusok kasztját úgy hívták, hogy magar. Ezzel az állítással pedig a maják nincsenek egyedül, ugyanis az Iráni Szent iratokban is megtalálhatóak az erre vonatkozó feljegyzések.

A magar mágusok képesek voltak szinte minden betegséget meggyógyítani, fára írva titkos betűkkel őrizték tudásukat.

Újra magar mágusok jelentek meg a világban. Egy szent irat szövege így szól: „messze nyugatra vetődtek a magar mágusok. Hosszú szenvedés vár rájuk, de amint a 7-ik prófécia beteljesül, és a jel a földön megjelenik, vagyis a (13 kristálykoponya együttállása)

A magar mágusok felemelik fejüket a porból, ahova a sárember sújtotta őket. Legyőzik a sárember korát, ezzel a győzelemmel pedig egy döbbenetes küldetést fognak vállalni”.



A magarok, akik valamikor a maják orvosai voltak, az egész világ orvosaivá vállnak. A Magaroknak a vaskor legyőzése, és az Aranykor elhozatala a küldetése. (A maja jóslatban megtalálható, hogy azt a népet, aki elhozza az Aranykort, úgy fogják hívni, hogy huni).

A hunik valójában pedig azért érdekesek, mert hajszálaik testükben visszaállnak olyanra majd, hogy az tökéletesen azonos annak az emberiségnek a hajszálával, akik a Szíriusz világában tanácskoztak.

Továbbá a huni nép, kapcsolatba lép az Univerzum Szent Központjával.

Ha más érdekes földönkívüli jelenséget vizsgálunk, például az Izsáki László-féle aranylemezes üzeneteket, ezekben is ugyanígy található sok hasonlóság.

“Ha orcád olyan lesz, mint a nap Hajad csillog, mint a harmat És szemeid, mint három csillag Örök időkön át Istenien szép vagy. De bölcs nem vagy, mert nem tudod Mi az Isteni akarat, ami csillogtat Így csak vagy, és bölcs, ha majd Rád ragyog egy új nap.”

A szálak szépen összefutnak. A Szent iratokban a hunikat így is megnevezik: „csillagemberek”, „égi emberek”. Ugyanitt az indiai jóslat szerint a hunik, szákák, (szkíták) árasztják majd az Istenek Fényét az Emberiségre.

Itt az ideje, hogy kicsit komolyabban vegyük az Életünket. Fontos lenne mindenkinek tanulmányozni az eddig nem ismert, mély, rejtett emberi tulajdonságokat.

OSZD MEG másokkal!

Forrás: magyarokvagyunk.com

rejtély magyarok


Megtekintések száma: 95564





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet