Ősi óriásvírusokat fedeztek fel a földben egy Massachusetts államban lévő erdőben!

2018. november 22., csütörtök




Az Amhersti Massachusetts-i Egyetem munkatársai 16, korábban ismeretlen óriásvírust fedezett fel 

– számol be az IFLScience.

A kutatók épp azt mérték fel, hogy miként hat a talaj felmelegedése a földben élő mikrobákra, amikor véletlenül azonosították az érintett mikroorganizmusokat.

Az új felfedezések meglepőek, hiszen az eddig ismert óriásvírusok többsége vizes környezetben é

Éppen ezért a friss eredmények azt sugallják, hogy az efféle mikroorganizmusok sokkal változatosabbak és elterjedtebbek, mint eddig hitték.

Jeff Blanchard, a csapat vezetője szerint a talajból történő mintavételes eljárásuknak köszönhetően meglepő sokféleséget fedeztek fel azon baktérium- és víruscsoportok között, melyeket alapvetően nem kötnek a talajhoz.

A baktériumok általában több százszor nagyobbak a vírusoknál, az óriásvírusok viszont néha még a baktériumoknál is nagyobbak. 

Az „óriás” kifejezés ugyanakkor nem méretükre, hanem genomjuk nagyságára utal. 

Az óriásvírusok azért különlegesek, mert olyan géneket tartalmaznak, melyek más organizmusokban nem lelhetőek fel.

Az új vizsgálatban a szakértők a Harvard erdőből begyűjtött talajmintákba olyan fűtőkábeleket helyeztek, melyekkel a futballpályákat is melegítik. A kutatók így felmérhették, hogy miként hat a földben található mikroorganizmusokra a klímaváltozás.

A friss eredmények a mini-metagenomika nevű technikának köszönhetően születtek meg. 

A módszer lényege, hogy kanálnyi mintákat gyűjtenek be a melegített talajból, majd átfogó szekvenálással mintegy 2000, a mintában található sejt DNS-ét mérik fel. Az elemzés felfedte, hogy 16 ismeretlen óriásvírus van a talajban.

A kutatók bíznak benne, hogy a jövőben az eljárással további izgalmas mikroorganizmusokat azonosíthatnak.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes vírusok


Megtekintések száma: 16101





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet