Ősi technológia, mely meg tudta olvasztani a követ?

2016. június 26., vasárnap




Léteznek olyan történelmi dokumentumok, feljegyzések, és leletek, melyek arra engednek következtetni, hogy az őskorban már rendelkeztek a kő megolvasztásához szükséges technológiával. Ki adta az emberiségnek ezt a tudást? Technológiai forradalom ment végbe a több ezer évvel ezelőtti ősi birodalmakban. Kapcsolatban állhatott az egyiptomi civilizáció Atlantisszal?

Rengeteg olyan rejtélyes, régészeti lelet található bolygónkon, mely arra enged következtetni, hogy valamilyen titok a ködbe vész, egy olyan ősi tudás elfeledett titka, melyről mélye hallgatnak a történészek és a kutatók.

Leletek tucatjai bizonyítják ugyanis, hogy rendelkezésre állt egy olyan ősi technológia, mely több ezer évvel ezelőtt képes volt megolvasztani a követ.

Az mát tudvalévő, hogy rengeteg technológiai újítást vagy vívmányt a világháború alatt fejlesztettek ki, és először katonai célra használták. Átlagban vannak olyan technológiák, melyeket a felfedezésük, kifejlesztésük után 30 vagy akár 60 évvel tettek a publikum számára nyilvánossá.

Azonban egyesek azt állítják, hogy van egy ősi titok, egy technológia, melyről nem 60 éve hallgat a tudomány és a kormányok, hanem több ezer éve.

ko-megolvasztasa

Ugyanis az ókori Egyiptomban képesek voltak a követ úgy munkálni, mintha csak vaj lenne, és ehhez egy különleges, nem Földinek tűnő technológia állt rendelkezésre.

A sziklákat valahogyan egy szempillantás alatt átalakították olvadt és képlékeny anyaggá, mely azonnal felvetette azt a feltételezést, hogy talán egy idegen szerkezet segítségével ment végbe ez a folyamat.

Ősi idegen szerkezet

Annyi szinte bizonyos, hogy ez a technológia nem használt fel sem elektromosságot, sem semmiféle fosszilis energiahordozót.

Lényegében a mai napig rejtély, hogy pontosan hogyan és miként működött ez a valami. Még arra sincs egységes elmélet, hogy egyáltalán egy eszközről volt-e szó, vagy egy komplexebb szerkezetről, esetleg egy eljárást takart ez az ősi titkos technológia.

vimana-alaprajz

Az ősi idegenek, akik annak idején ellátogattak bolygónkra, az ősi tudást is megosztották velünk, akárcsak bonyolult technológiájuk műszaki információinak egy részét is.

Így voltak képesek Indiában több ezer évvel ezelőtt óriási anyahajókat, Vimanakat építeni, és így készülhettek el azok a repülőszerkezetek, melyekről a Kimbaja-repülőszerkezeteket is mintázták.

Igaz, közel sem olyannyira régi, de szintén elgondolkodtató a 10.000 éves Nagyenyedi alumíniumdarab rejtélye, melynek nem lenne szabad léteznie a tudomány mai állása szerint.

Példák hasonló leletekre

Az egyik legérdekesebb lelet, mely szembetűnően mutatja a mesterséges magas technológiával való megmunkálás nyomait, az a híres Pumapunku építményrendszere.

h-blokkok-pumapunku

Az építmény létezésére máig nincs egyértelmű magyarázat. A jelek szerint fejlett ősi civilizáció készíthette, de az sem kizárt, hogy az építészek az űrből érkeztek.

A város korát nem tudták pontosan megállapítani, köszönhetően a sok szennyeződésnek, és rongálásnak. Csak becslések születtek a születésére vonatkozóan, ezen becslések úgy 10-17 ezer évesre saccolják az építményt.

Hatalmas, elmozdíthatatlannak tűnő kőtömbök alkotják, melyek némelyike eléri a több tonnás súlyt is. Ezek vörös homokkőből és andezit keverékéből állnak. Akadnak olyan egyedi darabok is, melyek gránitból vannak. A gránitnál pedig kevesebb erősebb anyag van kőzetek terén. Akkoriban ezeket nagyon nehéz volt bárhogy is megmunkálni.

pumapunku-2

Mégis, szemmel láthatóan sikerült, mindezt régebben, mint tízezer éve, ami szinte lehetetlen. Hatalmas, elmozdíthatatlannak tűnő kőtömbök alkotják, melyek némelyike eléri a több tonnás súlyt is.

Ezek vörös homokkőből és andezit keverékéből állnak. Akadnak olyan egyedi darabok is, melyek gránitból vannak. A gránitnál pedig kevesebb erősebb anyag van kőzetek terén. Akkoriban ezeket nagyon nehéz volt bárhogy is megmunkálni.

A több ezer évvel ezelőtti kultúrának tehát megvolt a megfelelő tudományos információja, és technológiája hozzá. nem csak Egyiptomban, de a világ több különböző pontján is.

A titokzatos technológia

A világban már találtak olyan építményeket, melyeket a kövek illesztése mentén úgy tapasztottak össze, hogy egy speciális, feltehetően olvadt anyagot használtak "ragasztóként". Ennek előállítása csakis a kőből, illetve annak megolvasztásával történhetett. De hogyan?

egyiptom-hiegroglifak

Egy másik elmélet azt vette számításba, hogy talán a nap erejét használták régen a kövek, és a legerősebbnek számító gránit megolvasztására.

Nem egy olyan ősi nyakláncot találtak, melynek kristályain átsütve a nap képes volt műanyagot, vagy egyéb dolgokat megolvasztani.

Valószínűleg az egyiptomiak óriási prizmákat használhattak, ha nem idegen ősi tudással kellene magyarázni a dolgokat.


egyiptomi-villanykorte Talán az egyiptomi villanykörteként elhíresült faragás a kulcs: ehet hogy ez a szerkezet gyűjtötte be a nap fényét és energiáját, mellyel később a köveket, gránittömböket megolvasztották.[/caption]

Azonban ezekre a prizmákra sincs kellőképpen ésszerű és pontos magyarázat, hogy a gránittömböket Egyiptomban hogyan voltak képesek ezek segítségével kettévágni, megmunkálni.

Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy Egyiptomban egész évben nagyon erős volt a napsütés, ez azonban nem biztos, hogy lehetővé tette a lézeres megmunkálás precizitását is felülmúló hieroglifákat.

Kapcsoltat Atlantisszal

Egy másik elképzelés szerint maguk az Atlantisziak adták oda a technológiát az egyiptomiaknak. Sokan ma még azt sem ismerik el, hogy egyáltalán volt kapcsolat a két nép között, pedig volt, nem is akármilyen.

zodiacErre a különleges és egyben titkos kapcsolatra rengeteg különböző dolog utal.

Az Egyiptomban található piramisok nagy része valamilyen mészkőből épült fel. Az Atlantiszi kultúra leírása pedig kísértetiesen hasonlít Egyiptom nagyvárosainak leírására. Piramisok, obeliszkek, óriási fehér falak, fejlett technológia.

Az egyiptomi tudás, hogy konzerválják a halottakat, és ekkora gigantikus építményeket emeljenek, mint a piramisok, nem származhattak az egyiptomiaktól. Sokkal valószínűbb, hogy Atlantisziak mutatták meg nekik...

A Hathor templomában található Zodiákus faragás (naptár) a Krisztus előtti 9825-ös évvel kezdődik. Sokak szerint egy új időszámítás kezdetét jelöli egy pusztító kataklizma után.

A faragásból kiderül, hogy az oroszlán alak és a tűz arra utal, hogy a világra pusztulás jött el. Ez egybevág Atlantisszal is, éppen ezért sokan gondolják úgy, hogy ez a bizonyos kataklizma vetett véget A virágzó városnak.

The Zodiac in the temple of Hathor at Dendera begins with the constellation Leo (red arrow) indicating a "mean date" of 9825 B.C. Could this signify a new cycle beginning immediately after a tremendous world-wide geological cataclysm? Makrisi, a famous Arab historian of Egypt, affirms that "fire issued from the sign of Leo to destroy the world." Such a conflagration serves to confirm the above connection between the beginnng constellation of the Dendera Zodiac and the Atlantean cataclysm disclosed by Plato.

Állítólag még több kapcsolatot mutatnak bizonyos leletek az Egyiptomi és az Atlantiszi kultúra között. Sokak szerint azért nem találták még meg Atlantiszt, mert eddig rossz helyen keresték. Valójában az elveszett világ elveszett kultúrája az Antarktisz - már a név hasonlósága sem véletlen - jege alatt található, ezért nem jött még rá senki, hogy ott lehet Atlantisz.

atlantisz-vaza

Sőt, Atlantisz helyének hitelt ad egy spanyol váza festésre, ami nagyon hasonlít Atlantisz egyik ókori ábrázolására, melyet Platón leírása alapján alkottak meg.

Az elmélet tehát nem elvetendő, sőt, egyre több bizonyítékot találnak a régészek, ahogy a jövőben újabb leletek kerülnek elő.

A kérdés tehát nyitott. Az ősi technológia, mellyel köveket olvasztottak, idegen eredetű? Vagy a fejlett Atlantisziak hagyatéka, Vagy valami más, amire még csak nem is gondoltak a tudósok?

technika ősi olvasztás


Megtekintések száma: 26341





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet