Ősi város romjait fedezték fel a Marson?

2017. április 21., péntek




Hatalmas, több kilométeres gigastruktúra nyomai a vörös bolygón.

A Mars, a vörös bolygó mindig is tele volt rejtéllyel és misztikummal. Annál is inkább, mert rengeteg olyan zavarba ejtő dolog van a felszínén, amiről nagyon sokáig hallgatott a NASA is.

Bár még ma sem nyilatkoznak ezekről a dolgokról - Mars arc, Cydonia régió, piramisok - egyre többször emlegetik már ők maguk is, hogy egykoron biztos volt marsi élet, és akár a jelen körülmények között is élhetnek organizmusok a talaj alatt.

A nagy kérdés, hogyha valóban volt élet a Marson, akkor az ő művük-e ez a rengeteg mesterséges tárgy, amik tagadhatatlanul ott vannak a felszínen?

Ugyanis hatalmas struktúrákat, városok falait, dómokat és kupolákat lehet látni a műholdas fotók egy részén.

Ezeket a Mars egykori lakói emelhették, és néhány száz éve még jobban láthatóak voltak. Idővel azonban a marsi porviharok betemették őket, ezért olyan nehéz mára már felfedezni és meglátni ezeket az alakzatokat.

Régebben már csatornákat is kiszúrtak a Földről távcsővel a Marson. Ezen csatornák is létezhettek, csak eltemette őket a homok.

Nemrégiben pedig egy újabb szenzációs felfedezés sokkolta a kutatókat: egy hatalmas, több kilométeres város struktúráját találták meg.

A Mars Reconnaissance Orbiter által készített műholdas képeken feltűnnek olyan tereptárgyak, melyek el vannak temetve a homokban, és a homokréteg alatt folyatódhatnak.

Ezek különleges elrendezésben vannak, mintha szabályos, párhuzamos "vonalak" kötnék őket össze.

Mintha házak, utcák lennének.

Korábban is fedeztek már fel egyes felvételeken épületszerű struktúrákat, de ez a kiterjedése miatt bámulatos, mert akár több kilométeren át is futhat. Egy igazi metropolisz lehetett.

Egy olyan civilizációs központ, amit egy fejlett idegen civilizáció építhetett egykoron, néhány ezer, vagy néhány tízezer éve.

Feltehetően a Cydonia régió is egy kisebb város lehetett, vagy legalábbis egy olyan külső terület, aminek egyfajta vallási célja is lehetett, hiszen itt kapott helyet a Mars arc is, és a környékén több piramis is.

Hogy kik lehettek az itt élő egykori civilizáció tagjai?

Egyelőre senki sem tudja, mert nem akadtak még rájuk, de akadnak olyan elméletek is, miszerint az emberek ősi elődei lehettek, ezért hasonlíthatnak a marsi piramisok a Földön talált piramisokra...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány mars marskutatás összeesküvés ősi idegenek idegen civilizációk


Megtekintések száma: 39710





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet