Ősmagyar piramisokból erednek a világ piramisai? Az egyiptomiakat is megelőzheti a magyar piramisok múltja?

2023. november 6., hétfő




A magyar piramis-kód… amiről mélyen hallgatnak. Erre a Pilis piramiskezdeményei a bizonyítékok!

Magyarország ősi, szakrális hely a Pilis volt.

Ezt mi sem bizonyítja jobbam, mint a Pilisben megtalált ősi piramiskezdemények.

A Pilis ugyanis egy igazi vallási és spirituális központja volt hazánknak. Az itt élt szerzetesek rengeteg különleges kincset rejtettek el itt.

A piramisok több ezer évesek lehetnek, de a pontos korukat valójában senki sem tudja.

Ez még mind semmi. Eleve nagy kérdés, hogyan hozhatták ezeket a piramisokat létre, az azonban nagyon furcsa, hogy sokkal régebbiek lehetnek, mint az egyiptomi piramisok.

Ez pedig azt jelenti, hogy az egyiptomiak valójában máshonnan – talán az ősi magyar kultúráról – másolták a piramisaikat.

A csodás hegyek misztikus történeteinek sora ezekkel még mindig nem ért véget.

A Pilisben ugyanis, úgy tartják, három piramis emelkedik az Árpád-vár, a Magas-hegy és a Rám-hegy gúlaszerű csúcsaiban.

A Három-hegy, azaz a pilisi piramisok nemcsak formájukat, de elhelyezkedésüket tekintve is különlegesek.

Akárcsak az egyiptomi, gízai piramisegyüttes hármasa, mely magában foglalja a Nagy piramist is, mérések szerint a pilisi piramisok is leképezései lehetnének az Orion nevű csillagképnek, a legalacsonyabb csúcs pedig a legtávolabbi csillagot jelölhetné.

Sokan úgy vélik, a hegyek – vagy piramisok – részben vagy egészükben ember alkotta építmények, és ennek köszönhetik a gúlaformát.

Mások szerint a hegyeket a természet formálta ilyenné.

Ha valóban emberi alkotásról lenne szó, vajon kik építhették ezeket, hogyan és mikor?

Milyen ősi kultúra maradványai lehetnek?

A kérdések sora végtelen, de bármi is az igazság, mindenképpen büszkék lehetünk a mesés vonulatokra.

OSZD MEG másokkal is!

magyarsag történelem nemzettudat


Megtekintések száma: 151810





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet