Az emberi testben a valaha mért legkeményebb dolog egyértelműen a fogzománc még ma is. Azonban a kutatók eddig még nem jöttek rá, hogyan alakul ki, honnan ered. Most egy 400 millió éves fosszília adhat megoldást a rejtélyre.
A fogzománc sokáig a világ egyik legrejtéylesenn anyaga volt, mert az emebri testben bár a fogainkon jelen van, és ez számít a legerősebb anyagnak a tetsünknben, nem volt ismert az eredete.
Sokat kutatták, és vizsgálták, hogy vajon honnan eredhet, és milyen folyamatok hozzák létre ezt az anyagot.
Az is nagy talán volt, hogyha a fogainkra jutott belőle, akkor evolúciós szempontból miért nem lett volna előnyös, ha test szerte mindenhová beépül. Ezzel ugyanis egy különleges, mindennek ellenálló lény is létrejöhetett volna.
Mivel a kérdés adott volt, válaszoknak pedig híján voltak, a rengeteg kutatás kifejezetten a fogzománc eredetére, és annak folyamataira fókuszált.
Sokáig semmilyen használható eredményt nem tudtak felmutatni a tudósok, aztán egy váratlan áttörés következett.
Az Uppsalai Egyetem kutatója Per Ahlberg paleontológus és kollégái ugyanis egy olyan ősi hal fosszíliájára bukkantak, ami képes volt előállítani a hidroxiapatit nevű anyagot, ami a fogzománcunk anyagát képezi.
Ez egyedülálló az állatvilágban, legalábbis korábban ég nem találtak hasonló fosszlíiát. Tudták, hogy ez a lelet rengeteget elárulhat az emberi fogzománcról is, és végre választ kaphatunk a rejtélyes kérdésekre.
A Psarolepis romeri egy nagyjából húszcentis ragadozó volt, ami 410-415 millió évvel ezelőtt vadászott a tengerekben és a zománcot a pikkelyei és a koponyája megerősítésére használta. A fogai ugyanakkor teljesen zománctalannak bizonyultak.
Később a kutatás keretében egy másik, ma is élő halat is megvizsgáltak. A pettyes kajmánhalat, mely Észak-Amerika tavaiban és folyóiban él.
A genetikai kód kinyerésével, és annak hosszas tanulmányozásával, valamint a hal egyes életciklusainak megfigyelésével közelebb jutottak a megoldáshoz.
Kiderült, hogy a kajmánhal a zománctermeléshez szükséges fehérjék közül kettőt tud előalítani, és az ő esetében is a pikkelyeket vonja be a szervezete ezzel az ellenálló anyaggal.
Nem tudni még pontosan miért, de megállapítást nyert végre néhány tény ezzel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy a zománctermelés különféle evolúciós szempontok miatt egyes testrészekre korlátozódott egyes állatok szervezetében.
Legtöbbször a fogazatra, vagy a pikkelyborításra. Tehát bár megfejtették, hogyan zajlik a halakban – és így nagyon hasonló módon azt emberben is – a zománc előállítása, még mindig ott van egy fontos kérdés: miért nem az egész szervezetben oszlik szét a zománc?
Vagy miért nem zománctartalmú a bőrünk, hogy áthatolhatatlan legyen? Rengeteg a kérdés még a zománc körül, azonban a további kutatások során fény derülhet erre a kérdésre is.