Otto Rahn személye évtizedek óta megosztja az embereket, de az is igaz, hogy nélküle egy olyan téma maradt volna feltáratlan, mely nélkül a történelem egyik nagyon fontos területe merült volna a feledésbe.
A katharok történelmét kutatók a mai napig az ő kutatásait veszik alapul, de múltja miatt „nem illik” megnevezni, hogy a források alapját egy olyan személynek köszönhetjük, aki egy személyben annyit tett a történelemkutatás oltárára, mint addig még senki. Az ő neve Otto Rahn
Otto Wilhelm Rahn 1904. február 18-án született a németországi Michelstadt-ban. Édesanyja nagyon sok érdekes történetet, regét mesélt a kis Otto-nak, aki nagyon hamar a német legendák megszállottja lett. Talán nem véletlen, hogy fiatalként a Giessen-i Egyetemen történelmet, régészetet és filozófiát hallgatott, ahol tanára – prof. Baron von Gall – megismertette a katarok ősi történeteivel is. A Parszifál mítoszokon, Grál legendákon, Nibelungéneken, Lohengrinen nevelkedett Rahn azonnal ráérzett a katar téma fontosságára.
Épp ezért 1931-ben a francia Pireneusokba utazott, ahol elkezdte a kutatásait. Úgy vélte, hogy szoros összefüggés van a Wolfram von Eschenbach által leírt Parszifál mítosz és a katarok Grál legendája között. (Ebben szoros szövetségesre talált Antoin Gadal francia történész személyében, aki szintén kiállt ezen teória mellett.)
Rahn hitt abban, hogy a katarok ősi titkának kulcsa valahol a Montségur hegynek a mélyén rejtőzik, az utolsó katar erődítménynek a helyszínén, melyet keresztes hadjárattal pusztítottak el évszázadokkal ezelőtt. Rahn szerint a katarok őrizték a Szent Grált a Montségur-i kastélyban, valamint összefüggés van a katarok és az ősi kelta druidák között is. Véleménye szerint a katarok ősi tudását évszázadokon át a trubadúrok hirdették szerte Franciaországban, ezért a legendák alapja igenis valósnak bizonyul.
Otto Rahn-t az első könyve – melyet jelen pillanatban a kezében tart – a Keresztes hadjárat a Szent Grál ellen, igen hamar az elismert tudósok sorába emelte szerte Európában.
Ez a cím azonban nem járt anyagi haszonnal: az addig is igencsak szerényen élő és dolgozó Rahn-t továbbra sem vetette fel a pénz, sokszor a kutatásai mellett lévő falusiak látták el ennivalóval a nemegyszer napokig éhező tudóst, aki minden pénzét a régészeti munkáiba ölte. Épp ezért hatalmas meglepetéssel vette kézbe azt a levelet, melyet az első könyve megjelenése után kapott, melyben egy titokzatos idegen hihetetlen összeget – 1000 birodalmi márkát – kínált neki havonta a kutatásaiért cserébe.
A pénzben szűkölködő Rahn így elment a megbeszélt találkozóra, ahol a legnagyobb meglepetésére Heinrich Himmler, a német SS vezére fogadta kitörő lelkesedéssel. Amint azt a megbeszélésen Rahn megtudta, Himmler és Adolf Hitler Otto Rahn legnagyobb rajongói, és felkérik, hogy a Német Birodalom dicsőségére segítse felkutatni azokat az ősi ereklyéket – a Szent Grált, a Frigyládát, a Végzet Dárdáját, a lejáratot a Belső Földbe – melyekkel a Német Birodalom spirituálisan és szakrálisan is legyőzhetetlenné válik. Rahn rövid gondolkodás után igent mondott: az addig éhező tudós a felkínált lehetőségre nem tudott nemet mondani. (1000 Birodalmi márka mai árfolyamon kb. 1.3-1.5 millió forint, és ezen felül a Német Birodalom Otto Rahn minden kutatási és utazási költségét térítette.)
Egy feltétel azonban volt: Otto Rahn-nak be kellett lépnie az SS-be, hogy az ott már működő speciális alakulat tagjaként kutatásait azonnal a német kormány tudomására hozhassa, valamint, hogy megkapja a diplomata útlevelet. Egyetlen egy pici bökkenő azonban még volt:
Rahn zsidó származása, és nyíltan vállalt homoszexualitása. Himmler természetesen megnyugtatta, hogy ezen „kis malőr” semmiben sem jelent majd nehézséget Rahn-nak, sőt, minekután SS-tiszt lesz, még védettséget is kap az akkoriban már erősödő antiszemita és homofób túlkapásokkal és atrocitásokkal szemben is.
Rahn tehát elkezdett dolgozni, ráadásul most már az anyagiak sem állhattak az útjába: végre úgy és olyan módszerekkel dolgozhatott, amiről addig még álmodni sem mert. Idővel azonban rádöbbent, hogy a náci pártnak nem a német nép dicsőségére van szüksége ezekre a tárgyakra és kutatásokra, hanem hogy a nemzeti szocialista ideológiát alá tudják támasztani – akár a tudományos tények elferdítése árán is.
Rahn nagyon hamar ellenkezni kezdett kenyéradói eszméi és ideológiái ellen, amit sokszor nyíltan és őszintén el is mondott bárkinek. Idővel az ellenkezései Himmler füléig is eljutottak, épp ezért egyre türelmetlenebb és aggresszívabb módon követelte Rahn-tól az eredményeket. Tény, hogy az SS-ben töltött évek alatt szinte alig adott át valamit is a németeknek. Hogy az eredménytelenségét elfedje 1937-ben kiadta a „Lucifer udvartartása” című könyvét, saját költségen, mivel félt, hogy ha a német kormány által jelenteti meg, akkor az már nem csak az ő írásait fogja tartalmazni.
Félelme nem volt alaptalan: mikor Himmler megtudta, hogy kiadta a könyvet, égtelen haragra gerjedt és azonnali parancsban az összes elérhető példány megsemmisítését rendelte el. (Rahn halála után a Német Birodalom kiadta a Lucifer udvartartása átdolgozott – nemzeti szocialisat ideológiával kiegészített – változatát, de az Angyali Menedék kiadó gondozásában
Ön még az eredeti, Otto Rahn-féle változatot tudja elolvasni.) Rahn ezt már nem bírta szótlanul, ezért nagyon csúnyán összeveszett Himmlerrel, aki bosszúból a Dachau-i koncentrációs táborba küldte: dolgozni.
Otto Rahn, a neves és elismert történész onnantól a koncentrációs tábor őreként dolgozott. Dachauban próbálta ki a fogvatartottakon a német vezetés a legújabb fejlesztésű fegyverek emberi testre gyakorolt hatását, neki pedig az volt a feladata, hogy a „próbapályára” kísérje a foglyokat, valamint a „kísérlet” után letakarítsa a terepet az emberi maradványoktól.
Két hétig bírta ezt az embertelen munkát, kollégái állandó terrorja és gúnyos megjegyzései közepette, majd mivel a vezetőség egyre erőszakosabban követelte az árja származását igazoló dokumentumok haladéktalan beadását részéről, ezért Otto Rahn 1939. március 13-án, 35 évesen öngyilkos lett a Tirol-i Söll közelében, vagy legalábbis a hivatalos jelentések szerint „öngyilkosságot” követett el.
A holtestet nagyon nehezen tudták azonosítani, sokak szerint egy Otto Rahnra hasonlító személyt találtak, de a tényleges azonosítás nem történt meg soha.
A Német Birodalom hatalmas ceremónia során eltemette a „Német tudományos élet kimagasló személyiségét”, majd utána Otto Rahn évtizedeken keresztül tabutéma lett – az egész világon.
Pedig utóélete is egészen kalandos: számtalan személy tanusította, hogy látták Rahn-t 1941-ben Dél-Franciaországban, 1944-ben írásos dokumentumok vannak arról, hogy pénzt utaltak Rahn számlájára (amit Otto Rahn fel is vett), és 1967-ben újságfotón szerepel Otto Rahn, ahogy egy San Francisco-i kávézó teraszán kávézik – ahol még mindig 35 éves! Rahn hívei és rajongói szerint megtalálta a Grált, sőt, talán az összes keresett tárgyat és titkot sikerült felkutatnia, de azokat nem adta át a németeknek.
Tény az is, hogy Otto Rahn személye ihlethette a világhírű és sikeres akciósorozat – az Indiana Jones – főszereplőjének karakterét, de Hollywood érthető okokból ezt sosem vállalta be nyíltan.
Otto Rahn személye évtizedek óta megosztja az embereket, de az is igaz, hogy nélküle egy olyan téma maradt volna feltáratlan, mely nélkül a történelem egyik nagyon fontos területe merült volna a feledésbe.
Azok a kutatók, akik jelenleg is ezeket a témákat kutatják, mind-mind Otto Rahn kutatásait veszik alapul, de SS tiszt múltja miatt „nem illik” megnevezni, hogy a kutatási eredményeket egy olyan személynek köszönhetjük, aki egy személyben annyit tett a történelemkutatás oltárára, mint addig még senki.
Az ő neve: Otto Rahn.
OSZD MEG másokkal is!