​Példátlan felvétel készült egy idegen rendszerről

2020. július 24., péntek




Szakértők egy csoportja az Európai Déli Obszervatórium Very Large Telescope-ját (VLT) használva egy fiatal, napszerű csillagnál keringő két exobolygóról készített felvételt 

– írja az IFLScience.

Az az első ilyen kép, korábban csak egy-egy bolygót sikerült megörökíteni napszerű csillagoknál.

A most vizsgált rendszer a Földtől 300 fényévre fekvő TYC 8998-760-1. 

A helyi csillag 17 millió éves lehet – összehasonlításképp: a Nap nagyjából 4,6 milliárd éve alakult ki. A friss tanulmányban a szakértők azt írják, a két megfigyelt bolygó meglehetősen távol fekszik a központi objektumtól, a távolabbi 6, a közelebbi 14 jupitertömegű.

Alexander Bohn, a Leideni Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint a pillanatkép sokban emlékeztet a Naprendszerre, egészen pontosan evolúciója egy sokkal korábbi stádiumára. 

A megfigyelés nem volt egyszerű: bár a fiatalabb bolygókat nagyobb hőjük miatt könnyebb észlelni, a csillagok sugárzása így is túl erős a képalkotáshoz. 



Éppen ezért ki kellett takarni a csillag fényét, a vizsgálatot pedig többször is meg kellett ismételni, hogy meggyőződjenek az adatok pontosságáról.

A két gázóriásról egyelőre viszonylag keveset tudnak a szakértők. 

A kutatók bíznak benne, hogy az új generációs űrtávcsövek segítségével újabb részleteket deríthetnek ki az égitestekről.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 1428





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet