Perlik a migránsok Németországot! Elégedetlenek ugyanis azzal, amit kapnak, és sokáig ott akarnak maradni.

2017. augusztus 7., hétfő




Ráadásul civil szervezetek buzdítják erre őket! Szerinted sincs rendben ez így? legközelebb már mi jövünk? Ja, hogy mi nem engedtük be őket, mint a Willkommenskultur díszpolitikusai?

A civil szervezetek, és a jogvédők hada okozhatja majd Európa halálát? 

Könnyen lehet, ugyanis nagyon sokan vannak azon a véleményen, hogy a migránsok valójában dróton mozgatható hordaként viselkednek, és az igazi baj a jogvédőkkel van, illetve a túlságosan egyeduralkodó liberális nézeteken.

Meredeken emelkedik azon migránsok száma, akik pert indítanak a német állam ellen.

Ezt már korábban is tapasztalták,a folyamatok fél éve zajlanak egyre nagyobb tendenciában. Ifj. Lomnici Zoltán a Kossuth Rádió műsorában is beszélt annak idején erről az egészről.

Az alkotmányjogász elmondta, a német sajtó beszámolója szerint egy Soros Györgyhöz köthető szervezet megfenyegette a német államot, miszerint perek sokaságát zúdítják az államra. Hozzátette azt is, hogy ezek a bevándorlók sem a demokráciát, sem a jogrendet nem ismerik.

Egyre több menedékkérő perli be a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt ügyük elhúzódása miatt. Egyszerűen minél gyorsabban, és minél kevesebb ellenőrzés alá esve szeretnének bejutni az ígéret földjére.

Azért elég elkeserítő, és el is gondolkodtató, hogy ahelyett, hogy hálásak lennének az országnak, hogy befogadják őket, még nekik áll feljebb.

Persze, ahogyan írtuk is fentebb, a civil szervezetek adják alájuk a lovat. 

Tavaly és az idei első negyedévben csaknem 700 ezer ilyen eljárást indított a határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrség.

Szerinted sincs rendben az, hogy ez a fajta mentalitás idővel teljesen ki fogja nyírni Európát? Ugyanis gyakorlatilag több joga van már a bevándorlóknak, mint az őslakosoknak...

európa politika bevándorlás botrány felháborító


Megtekintések száma: 81549





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet