Phaeton: avagy Földünk elődjét egy nukleáris katasztrófa semmisítette meg?

2017. május 28., vasárnap




Az ősi, tizedik bolygó megsemmisülésének története.

A Naprendszerben régen létezett egy 10. bolygó, melynek nyomait a mai napig meg lehet találni az űrben. Arról azonban keveset tudunk, hogy pontosan mi történt ezzel a Phaeton-ként emlegetett bolygóval.

Annyi bizonyos, hogy az ősi időkben még jelen volt, és nagyon sokan a Föld egyfajta elődjének tekintik.

Olyannyira, hogy egyes elméletek szerint az emberiség genetikai vonala a Phaetonról származik.

De vajon mi lett végül ezzel a hatalmas planétával? Kozmikus katasztrófa áldozatául esett? Vagy valami másról lehet szó?

A Mars és a Jupiter között a csillagászok és a modern tudomány egyfajta hézagot talált, mely tele van különféle hatalmastörmelékekkel. Ezekre sokan hiszik azt, hogy egy valaha létezett bolygó maradványai lehetnek.

Mások szerint éppen a Jupiter zavaró hatása miatt az itt keringő anyag sohasem tudott nagyobb bolygótestté összeállni. Először Johannes Kepler volt az, aki megfogalmazta hogy Mars és Jupiter között léteznie kell egy addig még fel nem fedezett bolygónak.

Kétségtelen, hogy a Mars és a Jupiter közötti távolság kétszer akkora, mint amekkora a szabályszerűség szerint lehetne. Hiányzik tehát egy bolygó, mint ahogy azt már Kepler is megállapította. Sokak szerint ez valóban maga a Phaeton volt.

A Phaeton egy óriási bolygó lehetett, a Földnél legalábbis nagyobb, vagy vele azonos méretű. De vajon mi történt vele? Hogyan semmisült meg, és miért?

A Mars és a Jupiter között van az élethez szükséges zóna határvonala, vagyis még lehetett élet rajta, és sokak szerint volt is, ezt főleg vastag légkörének köszönhette, mely megvédte a felszínt a külső zord hatásokkal szemben.

Egyes csillagászati elméletek szerint a Phaeton hatalmas űrtörmelékekkel való ütközés áldozata lett. Az ősi időkben ugyanis a Naprendszerben formálódtak a bolygók, miközben hatalmas kőzettörmelékek keringtek a bolygók között. Ekkor szakadhatott ki a Földünkből is a Hold, és a Marson is ekkor keletkezhettek hatalmas kráterek.

Talán egy nagyobb törmelék eltalálhatta a Phaetont, ami ennek következtében darabjaira hullott, és megsemmisült. Azonban egyesek szerint teljesen más dolog történt.

Szerintük, ha így lett volna akkor más bolygóknak is meg kellett volna semmisülniük a kezdeti időkben. Az viszont igen valószínű, hogy a dinoszauruszokat 65 millió évvel ezelőtt kipusztító aszteroida valójában a szétrobbantó Phaeton egyik darabja lehetett...

Ha valóban létezett a Phaeton, az a napjainkban a Mars és a Jupiter között fellelhető aszteroida-öv lehet, legalábbis az egész öv a bolygó maradványa.

Egy másik, megdöbbentőbb elmélet szerint a Phaetont fejlett civilizáció lakta, akik egy hatalmas nukleáris kataklizmát követően önmaguk semmisítették meg önhibájukon kívül saját planétájukat.

Ha ez így volt, az valóban megmagyarázná, hogy miért csak a Paheton semmisült meg egyedül a naprendszerben akkoriban a bolygók közül. Sokak vélekednek úgy, hogy az emberiség erről a bolygóról származhat, vagy legalábbis ez a bolygó volt az, ahol az ember elődjének számító humanoid csillagközi lény kifejlődött, mely később szétszórta az élet spóráit a fiatal Földön.

Iszonyatosan nagy kataklizma kellhetett ahhoz, hogy megsemmisüljön egy bolygó, így feltehetően egy balul elsült részecskegyorsító kísérlet, egy véletlenül előállított, majd a bolygó felfalását követően önmagába roskadó feketelyuk tehető felelőssé az egészért.

A tényleges okokat még ma sem tudni. Az azonban nagyon valószínű, hogy a Phaeton létezett, ugyanis csillagászati bizonyítékok is alátámasztják ezt.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek idegen civilizációk csillagászat élet más bolygókon phaeton


Megtekintések száma: 135854





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet