Pluto kapuja: lejárat az alvilágba, ahol a titokzatos lebegő gáz ölni volt képes!

2018. február 21., szerda




Az ókori Rómaiak az alvilágkapujának hitték, és a hely valóban létezik. Ez volt az ókori világ egyik legnagyobb rejtélye.

Plútó kapuja egy olyan hely volt, ahová auz emberek akkoriban nem nagyon mertek lemerészkedni.

Az a legenda járta ugyanis, hogy aki oda lement, az soha többé nem jött vissza, mert a szent kapu egy túlvilági átjáró, mely elveszi az emberek lelkét, és soha többé nem adja vissza.

Aztán kiderült, hogy van alapja a riadalomnak, az alvilági kapu ugyanis tényleg rengeteg embert ölt meg látszólag minden ok nélkül.

Rejtélyes módon megkímélte azokat a papokat, akik jószágaikat a vesztükbe vezették. Kutatók egy csoportja most megfejtette, hogyan lehetséges ez.

Ezzel pontot tettek az egyik legnagyobb történelmi rejtély végére.

A barlang léte sokáig nem volt ismert, a Római birodalom bukása után igyanis feledésbe merült.

A törökországi Hierapoliszban található Plútó kapujának nevezett képződmény aztán a tudósok érdeklődését is felkeltette.

Először azt vizsgálták meg, hogyan zajlottak a szertartások.

A papok a bikákat a barlang mellé épült szentély arénájába vezették, amelyet népes nézősereg vett körül. A kapu környékéről füst áradt ki, ami nemes egyszerűséggel megfojtotta az állatokat.

Az egész helyiséget olyan sűrű és zavaros gőz borította, hogy semmit sem lehetett látni.

A tudósok megfigyelték, hogy a bejárathoz közel repülő madarak kivétel nélkül elpusztultak, a hely tehát ugyanolyan veszélyes ma, mint egykor, a rómaiak korában.

Végül siekrült némi vizsgálódás után megfejteni a halálos "kapu" rejtélyét.

Nevezetesen Hary Pfanz vulkanológus jött rá, hogy szén-dioxid szabadul fel a helyen, ez okoz olyan gyilkos gázáramlást, amibe sokmindenki belehalt.

A levegőnél nehezebb gáz egyfajta „tavat" hozott létre 40 centiméteres magasságig.

Vagyis az állati áldozatok rendre elhullottak, de emberek csak nagy ritkán, így alakulhatott ki a mítosz a túlvilági átjáróról, mely lelkeket ragad el...

Ez egyúttal több más hasonló, korábban mitikusnak hitt szentélyre adhat végső magyarázatot, így nagy a tudományos jelentősége.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély érdekes hihetetlen rejtélyek történelem


Megtekintések száma: 48307





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet