Portál nyílt az égen az USA-ban? Az autópályáról figyelte több száz autós!

2018. február 9., péntek




Az esetet az egyik autós videóra is vette!

Valahol az Egyesült Államokban készült az a felvétel, amit egy autós rögzített, amin egy portáűl nyílik az égen a tiszta égbolton.

Legalábbis valami hasonló látszik, és a körösségi médiában gyorsan különféle pletykák kaptak szárnyra azt illetően, hogy pontosan mi történhetett.

A riasztó ebsességgel, futótűzként számtalan wbeoldalon megjelenő videón egy korong alakú gyűrű látszik, mely koromfekete, még a nap fényét is elnyeli nagyrészt.

A jelenségre az autópályán álló több autós is észrevette, és döbbenten próbálták megfejteni, mi lehet ez.

Ekkor terjedte el az a szóbeszéd, hogy valamiféle ufó lehet az égen, vagy egy láthatatlan portál nyílt az égen, aminek a körvonalai jelentek meg az emberek és kíváncsi bámészkodók előtt.

Valójában azonban az egyik legkézenfekvőbb magyarázat lehet az igaz.

Ugyanis többen felvetették, hogy a szóban forgó sötét gyűrűs anomália egy pirotechnikai rakéta "nyoma" lehet, azaz az általa a levegőbe került füstnek van ilyen alakja.

Éppen egy ehhez hasonlótól riadtak meg néhány éve Disneylanden az emberek, járókelők.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy minden hasonló jelenséget meg tudnánk magyarázni, de sokakat megnyugodhat felől, hogy bizonyos égi jelenséget igen is, az ember művei lehetnek.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség ufó ufók összeesküvés bizarr


Megtekintések száma: 116316





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet