Vlagyimir Putyin orosz elnök mondott beszédet a Vörös téren, ahol a győzelem napja alkalmából tartanak ma katonai felvonulást, de nem minden halad a tervek szerint, mert a légi parádé elmaradt.
Az orosz elnök elsőként az Ukrajnában indított „különleges katonai műveletről” beszélt, és arról, hogy ez volt az egyetlen helyes döntés.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tíz óra előtt érkezett a Vörös térre, ahol a győzelem napja alkalmából megemlékeznek a második világháborúban elesett 27 millió szovjetről. A megemlékezést katonai parádé kíséri minden évben, ami idén sem marad el annak ellenére, hogy Oroszország február 24-én háborút indított Ukrajna ellen. Az eseményen 11 ezer katona vesz részt.
Azonban nem minden úgy alakul, ahogy azt eltervezték. Dmitrij Peszkov, az elnök sajtótitkára közölte, hogy nem tartják meg a légi bemutatót a rossz időjárási körülmények miatt. Eredetileg 77 repülőgép és helikopter szállt volna fel a jeles nap alkalmából. Az ünnepélyes katonai felvonulást Oleg Szaljukov vezeti.
Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált minden orosznak május 9-én, a győzelem napján.
Oroszország polgárai, kedves veteránok, katona- és tengerésztársak, őrmesterek és elöljárók, hadnagyok és zászlósok, tisztek, tábornokok és admirálisok! Gratulálok a nagy győzelem napjához!
– mondta a Vörös téri pódiumról a győzelmi parádé kezdetekor Vlagyimir Putyin. Az államfő megjegyezte, hogy a szülőföld védelme mindig szent lesz. Hozzátette: az Orosz Föderáció hadserege most is egy különleges hadművelet részeként a Donbaszban élő emberekért és Oroszország biztonságáért harcol.
A győzelem napja közel áll hozzánk, és kedves mindannyiunk számára
– emelte ki. Putyin ugyanakkor elmondta, hogy a NATO megkezdte az Oroszországgal szomszédos Ukrajna katonai fejlesztését. Szerinte minden arra utalt, hogy „a neonácikkal való összecsapás elkerülhetetlen lesz”. A NATO-országok hallani sem akartak Moszkva álláspontjáról, a szövetségnek „más tervei voltak” – vélekedett az orosz elnök.