Putyin: kirobbanhat a harmadik világháború, de abban nem lesz köszönet?!

2019. május 7., kedd




Nagyon sokaknak a gyanúja az, hogy az USA egy ideje már egy újabb nagy világháború előkészítésén fáradozik.

Mivel a világháború veszélye a közvéleményben és a médiában, de még a geopolitikai szakértők között is igen gyakori téma, ezért Putyin is elmondta a véleményét az egészről.

Az orosz elnök lényegében a harmadik világháborúról beszélt…

Elmondta, hogy úgy látja, hogy a Nyugat fenyegetést és versenytársat lát Oroszországban, de hibás ez a megközelítés.

Oroszországnak egyszerűen meg kell védenie saját érdekeit, és így fog tenni a jövőben is.

Az USA fegyverkorlátozási megállapodásokból való visszavonulása veszélyezteti az egyensúlyt, ezért is lenne szükség egy korszerű európai biztonsági rendszerre.

A nagyhatalmak egymás kölcsönös lerombolásának félelme miatt tartózkodnak egymás megtámadásától, és egy harmadik világháború kirobbantásától, amely nagyon veszedelmes lenne a modern civilizációra nézve.

Sőt, egy korábbi interjújában már megfogalmazta, mi is történne, ha mégis kirobbanna a harmadik világháború, mely sokak pesszimista véleménye szerint így is csak idők kérdése.

Akkor azt mondta, hogy a harmadik világháborúnak nem lennének győztesei, mert annyira durva és erős tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik Oroszország is, és Amerika is.

Emellett a világ számos más hatalma szintén jelentős hadfejlesztéseket vitt véghez.

Vagyis bárhogyan is végződne ez a nagy háború, könnyen visszaküldhetné a fajunkat a kőkorszaki szintre…

OSZD MEG másokkal is!

érdekes politika putyin


Megtekintések száma: 46745





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet