Putyin szuperkatonái pusztítóbbak lesznek, mint egy atombomba!

2019. június 8., szombat




Az orosz elnök állítása szerint hamarosan valósággá válik a Földet fenyegető eddigi legnagyobb veszély.

Putyin egy olyan nagyon közeli dologról beszélt, ami már a mi életünkben lecsaphat az emberiségre.

Az elnök szerint ez sokkal erősebb és veszélyesebb fegyver lesz, mint az atombomba.

Nem a mesterséges intelligenciáról van szó, hanem szerinte egy még ennél is borzalmasabb dologról.

Az orosz elnök diákok tömege előtt mondott beszédet olyan képzett gyilkosokkal felállított hadsereg lehetőségéről, mint amilyenek az 1992-es, Tökéletes katona című akciófilm szereplői voltak, akik képtelenek „fájdalmat vagy félelmet” érezni.

A The Express nevű hírportálra hivatkozó ATV beszámolója szerint Putyin feltárta, hogy a tudósok már közel állnak a genetikai kód feltöréséhez, amely lehetővé tenné számukra, hogy „előre megtervezett jellemzőkkel rendelkező embereket” hozzanak létre.

Putyin arra figyelmeztetett, hogy milyen következményekkel jár, ha Istent játszunk az ember genetikai kódjával.

Mint Putyin mondta:

„Az embernek megvan a lehetősége arra, hogy bejusson a természet – vagy mint vallásos emberek mondják – az Isten által létrehozott genetikai kódba.”

Arra is figyelmeztetett, hogy a világ vezetőinek meg kell majd állapodniuk a tömeggyilkos szuperkatonák létrehozásának szabályozásában.

Sajnos a Putyin által felfedett kép nem valami sci-fi disztópia, hanem a nagyon is rögös jövő, méghozzá a nem is túl távoli jövő.

Egy biztos ezzel kapcsolatban: igaza van, hogy idővel szabályozni kell ezt az egészet, ahogyan Elon Musk a mesterséges intelligencia kapcsán nyilatkozott hasonlót. Ha ugyanis egy ilyen tényező kicsúszik a kezünk közül, annak beláthatatlan következményei lesznek.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Titokterminál.com

tudomány érdekes genetika háborúk hiheteten


Megtekintések száma: 59031





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet