Rákkeltő anyagok szennyezhetik az ivóvizeinket világszerte

2017. június 11., vasárnap




A bizarr kemikáliák és részecskék csomagolóanyagokból és a hulladékokból kerülnek a vízellátásért felelős rendszerekbe?

Egy botrányos, Michiganből kirobbant eset újra rávilágított egy eltitkolt problémára, mely akár több millió ember életéért - pontosabban haláláért - lehet felelős évente.

Egyre erősebbek a bizonyítékok arra, hogy Amerika ivóvízkészlete, és a világé is jelentősen szennyezett, méghozzá háztartási és egyéb hulladékok által, melyek bizonyos folyamatokon keresztül részekék szintjén belekerülnek a már meglévő készletekbe.

Amerika államai közül 23-ban jelentősen szennyezett a víz, méghozzá olyan mértékben, hogy az az egészségre káros lehet. Ez nem csak ott lehet így, hanem világszerte, így akár hazánkban is vannak olyan helyek, ahol az egészségügyi határértéket is túllépi a mérgező anyagok aránya.

Egy új tanulmány is kimutatta, hogy nagyon soka szennyeződés az ivóvizünkben, még a hihetetlenül szuper és alapos tisztítási eljárások ellenére is. Ugyanis ezek a rendszerek sem szűrnek ki mindent.

Kimutatták, hogy a legtöbb rákkeltő anyag közvetlenül általunk, fogyasztók által kerül a vízbe.

Méghozzá úgy, hogy hajlamosak vagyunk a mosogatóban feloldani, vagy oda belökni mindenféle dolgot, de a vécén való lehúzás is végső soron egyes szinteken ugyanott köt ki, ás éttételesen is, de szennyezi az ivóvíz készleteinket.

Többek között különféle ruhák, azbeszt és tűzálló részecskék voltak kimutathatók, amik egyáltalán nem mondhatók egészségesnek.

Arra is fény derült, hogy világszerte, illetve kifejezetten Amerikában a szabadon használható vízrendszerek, mint a szökőkutak, plázák, és egyéb közterületek vízrendszerei még szennyezettebbek.

Rengeteg szennyezés érkezhet egyes katonai bázisokból és gyárakból, nem csak Amerikában, de világszerte is. Erre hazánkban is volt példa nemrég, amikoris egy hazai folyónkba került bele rengeteg mennyiségű mérgezőanyag egy román húsfeldolgozóból.

És itt jön a legsokkolóbb adat, melyet ugyan Amerikában hoztak nyilvánosságra, de más helyen is igaz lehet a világban, akár hazánkban is.

Mégpedig az, hogy az emberek vérének 98%-ában felfedeztek olyan származékokat, melyek a víz útján kerülhettek a szervezetükben.

Vagyis a víz közvetlenül mérgezhet minket, ezért nagyon, de nagyon vigyázni kell, hogy az ember, hol és mikor, vagy egyáltalán iszik-e csapvizet. Sokan azt tartják, hogy a nem túl távoli jövőben a csapvíz már fogyasztásra alkalmatlan lesz, és ez a világ nagyon hamar eljöhet.

Londonban például a csapvízben és a teljes vízhálózatban már kimutatható arányú a kokain és egyéb drogszármazékok mennyisége, ami szintén egy nagyon sokkoló adat.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség feltáró egészség megelőzés


Megtekintések száma: 204006





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet