Rákszerű élőlény látható az egyik Marsról készült felszíni felvételen?

2017. február 18., szombat




Nemrég szúrták ki, hogy az egyik Curiosity által készített felvételen egy élőlény is felbukkan.

Újabb kompromittáló Marsi fotó került elő, melyet a NASA egyik Mars járó roverje, a Curiosity készített.

A felvétel még korábban készült, azonban csak most került a figyelem középpontjába, ugyanis sokan azt állítják, hogy egy rákszerű élőlény látható rajta.

Először egy bizonyos Scott C. Waring vette észre a kép jobb alsó sarkában lévő nem túl éles valamit, ami valóban hasonlít egy Földön is megtalálható rákfajtára.

Erre aztán többen felfigyeltek, és a férfitól függetlenül is azt gondolták, hogy valóban lehet valami ott, mert nem hasonlít semmire, ami a környezetében van.

Ha jobban megnézzük a rejtélyes valamit körülvevő sziklákat valóban sok a különbség.

Olyan, mintha a felvételen a szemek is kivehetőek lennének persze túl homályos a felvétel ahhoz, hogy bármit is biztosra meg lehessen rajta állapítani.

Ugyanakkor a rákokról tudjuk, hogy az egyik legszívósabb élőlények a világon, és képesek olyan helyeken is megélni, ahol más élőlények nem.

Többször felmerült már a Mars kapcsán, hogy korábban élet volt rajta. Ez már bizonyított, ugyanis rengeteg víztől származó nyomot találtak a felszínen.

Ugyanakkor egyesek felvetették azt is, hogy talán most is van élet a bolygón. Folyékony vízre utaló jeleket már találtak. Metán is van a légkörben, ami biológiai aktivitásra utal, tehát minden azt sugallja, hogy léteznek biológiai szempontból élő organizmusok a vörös bolygón.

Kérdés, hogy mikor találunk rá ezekre, és mikor lesz erre egy egyértelmű, megcáfolhatatlan bizonyíték. 

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 17396





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet