Az általa keltett robbanás a Földig is el fog érni a távoli jövőben.
A három csillagból álló rendszert a szakértők Apepnek nevezték el, utalva az ókori egyiptomi káoszistenre.
A Földtől mintegy 8 ezer fényévre három csillag olyan őrült táncot jár, melynek hatására 11 millió kilométer per órás szelek keletkeznek – írja az Atlas Obscura.
A szélben felkavarodott por fényes, tekergő kígyóra emlékeztető formációt hoz létre.
A jelenséget megfigyelő kutatók a csillagrendszert Apepnek nevezték el, utalva az ókori egyiptomi mitológia egyik istenére, a sötétséget és káoszt megtestesítő kígyószerű teremtményre.
A Joseph Callingham, a Holland Rádiócsillagászati Intézet munkatársa által vezetett csapat 2012-ben kezdte el vizsgálni az akkor még azonosítatlan fényes objektumot.
A szakértők éveken át elemezték a rendszert, míg végül az Európai Déli Obszervatóriumhoz tartozó Very Large Telescope segítségével teljesen tisztán is megfigyelhették.
Benjamin Pope, a NASA kutatójának és a csapat tagjának elmondása szerint elállt a lélegzete a látványtól, hiszen korábban nem találkozott hasonlóval. Amennyiben a szakértők mérései helyesek, úgy ez az első efféle csillagrendszer a galaxisunkban.
Az Apepben két rendkívül hatalmas, forró és fényes égitest, úgynevezett Wolf–Rayet-csillag található, melyek sokkal gyorsabban keringenek, mint bármely más csillag a Tejútrendszerben. Az is meglepő, hogy a páros körüli por viszonylag lassan, mintegy 2 millió kilométer per órás sebességgel halad.
Ez olyan, mintha egy hurrikánban találnánk egy tollat, amely gyalogló sebességgel sodródik
– mondta Peter Tuthill, a Sydney-i Egyetem munkatársa. A kutató szerint a jelenség hátterében az állhat, hogy az extrém gyors forgás hatására a csillagok egyenlítőjénél viszonylag enyhe csillagszelek alakulnak ki.
A forgás miatt az objektumokra nehezedő nyomás azt is jelenti, hogy adottak a körülmények egy hatalmas robbanásra, egy úgynevezett hosszú időtartamú gamma-kitörésre.
Pope szerint az efféle robbanások a legerősebb kitörések az Univerzumban: fekete lyukakat törölhetnek el, és még a földi éghajlatot is befolyásolhatják.
A szakértő hozzátette, az Apep az első lokális jelölt egy hosszú gamma-kitörésre, a pusztító esemény pedig bármikor bekövetkezhet.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás 24.hu