Régi kozmikus rejtélyt oldottak meg

2020. június 5., péntek




Szakértők egy csoportja korábban begyűjtött adatokat vizsgálva oldott meg egy régi kozmikus rejtélyt – írja a Space.com. 

A kutatók a hawaii Keck Csillagvizsgáló és a NASA Chandra űrtávcsőjének információit elemezték, a két eszköz egy csillagszerűnek tűnő rádióforrást, egy úgynevezett kvazárt figyelt meg az 1980-as években. Bár a kvazár rendkívül fényes és jól ismert, eddig csak nagyon keveset tudtak róla.

Az objektum egy Einstein-gyűrű, azaz a gravitációs lencsék egyik típusa. 

A kvazár és a Föld között egy nagyon nagy tömegű objektum fekszik, melynek gravitációs mezeje meghajlítja a kvazár fényét, és gyűrűszerűen képzi le azt.

A szakértők szerint az MG 1131+0456 jelű kvazár a legkorábban megfigyelt Einstein-gyűrű.

Az objektumot először 1987-ben észlelték az új-mexikói Very Large Array segítségével. 

Ekkor a kutatók még nem tudták, hogy pontosan milyen távol fekszik, illetve mi idézi elő vöröseltolódását – ez az elvörösödéssel járó jelenség távolodó objektumoknál figyelhető meg.



A szakértőknek most végre sikerült megoldaniuk a rejtélyt.

Daniel Stern, a NASA munkatársa és kollégái szerint az objektum nagyjából 10 milliárd fényévre található.

A berlini fal még állt, amikor az első Einstein-gyűrűt felfedezték, a tanulmányunkban bemutatott adatok pedig mind az előző évezredből származnak

– nyilatkozta Stern. A kutató hozzátette, meglepő, hogy egy ilyen jól ismert objektum távolságát eddig nem tudták meghatározni.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 33875





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet