Rejtély, hogy mit ábrázol az ijesztő fejű 4200 éves szobor

2017. március 22., szerda




A különös lelet Szibériából került elő.

Léteznek olyan történelmi leletek, ereklyék, melyek nemhogy választ adnának az emberiséget foglalkoztató kérdésekre, de újakat vetnek fel.

Misztikum övezi őket, és rengeteg megválaszolatlan kérdés. Mint ahogyan azt a 4200 éves szobrocskát, mely egy ijesztő fejet ábrázol.

A szobrot eredetileg Szibériában találta egy halász, egy lassabb sodrású folyóban, teljesen véletlenül. Már akkor gondolta, hogy értékes és ritka lelet lehet, ezért azonnal megmutatta több szakembernek is, hogy kiderüljön, mi ez.

A fura szobrocskának leginkább a feje a legfurcsább, ugyanis meglehetősen ijesztő. A régészek eleinte nem tudták, hogy miért néz ki így, és hogy pontosan mit ábrázolhat, de a további vizsgálatok során is csak elméletek születtek arra vonatkozóan, hogy mi lehet.

4200 évvel ezelőtt készíthették, és már eredetileg is csak egy csonkból álhatott, egy fejjel, de akadnak olyan nézőpontok is, melyek szerint a szobor korábban teljes volt.

A szobor ráadásul teljesen egyedi is, mivel sohasem találtak még csak hasonlót sem, sem Szibériában, sem pedig az azt környező területeken, de még a világban sem.

Rengeteg teória látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mi lehet: egyes kutatók úgy vélik, akár a csecsemők bölcsője fölé is helyezhették, hogy így űzzék el a gonosz szellemeket.

Más feltételezések szerint egy idegen humanoid lényt ábrázolhat a lelet, mivel a fejforma, és a szokatlan groszetszkség erre utal. Sikerült az elmúlt években azonban több olyan lényeges információt kideríteni róla, melyek közelebb vihetnek minket a teljes igazsághoz.

A szobor mivel 4200 éves, ebből kikövetkeztették, hogy a szobrot magát az Okunyev-kultúrához tartozó csoportok alkothatták meg.

A szobor azonban nem hasonlított az népcsoportra: mandulaszeme, nagy szája és telt ajkai vannak, arckifejezése pedig rémisztő.

A neolitikumi és bronzkori leletek esetében ritkán lehet azonosítani bármilyen érzelmet az antropomorf szobrok arcain. Felvetődött az is, hogy talán valamiféle istenség, vagy szellem arca lehet. De bármi is, tény, hogy nagyon hasonlít az arc egy földönkívüli arcára.

Mások szerint Okunyev temetkezési tárgy lehetett, bár ez önmagában nem magyarázza meg azt, hogy miért épp a folyóban találták meg a leletet.

A kutató kifejtette, a szobrocska hátán a haj alatt feltehetően egy pikkelyből készült köpenyt vagy palástot kívántak ábrázolni. Nem egyértelmű, hogy hal- vagy kígyópikkelyről van-e szó, az azonban bizonyos, hogy összefüggésbe hozható a szóban forgó ősi kultúra hitrendszerében megtalálható alvilág-képzettel.

Csak remélni tudjuk, hogy a 4200 éves ijesztő szobrocska célja, és pontos funkciója egy napon majd megfejtésre kerül.

rejtély rejtélyek történelem


Megtekintések száma: 43988





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet