Rejtély, ki, vagy mi építhette ezt a vulkán alakú piramist!

2017. június 23., péntek




A 15,5 méter magas, vulkán alakú struktúra egyértelműen mesterséges. Arra azonban nincs egyértelmű magyarázat, hogy miért építhették ilyenre...

Létezik egy vulkánra hasonlító struktúra Peruban, melyről nagyon sokáig azt hitték, hogy ténylegesen egy vulkán. Azonban egyes jelek egy mesterséges komplexum képét vetítették a régészek elé.

A sejtés aztán később be is igazolódott, amikor a vulkán belsejébe a közepén leástak néhány métert, és egy beomlott lépcső maradványaira bukkantak.

A Nepena-völgyben található El Volcán eredetileg egy piramisként épülhetett meg. AZ egyelőre azonban kérdéses, hogy miért lett végül ilyen, vulkánra emlékeztető alakja, és mi lehetett a pontos célja.

A Missouri Egyetem egyik kutatója, Robert Benfer is megvizsgálta és elemzésnek vetette alá a piramist.

Elmondása szerint egyértelmű, hogy komoly csillagászati ismeretek birtokában tájolták be, mivel a lépcsőket pontosan a napforduló irányában helyezték el, szinte hajszálpontosan.

Annak idején, még 1960-ban jötte rá egy régészcsoport, hogy az El Volcán mesterséges lehet. Ekkor ástak le a közepén, és ekkor találták meg egy lépcső maradványait, és néhány erodálódott sziklát, valamint tégladarabokat.

A lépcsőrendszer legaljáig leástak, ahol egy tűzrakó helyet találtak.

Itt még fellelhetőek voltak olyan biológiai maradványok, melyek a radiokarbonos vizsgálatok szerint Krisztus után 1492 és 1602 között keletkezhettek. Ez azért volt érdekes, mert kiderült, hogy a 16. században négy nagy és teljes napfogyatkozás is lezajlott a Föld ezen szegletén.

1521-ben, 1538-ban, 1539-ben és 1543-ban.

A tudósok számára ez szinte megdöbbentő volt, mivel arra az esély, hogy ennyire rövid intervallumban kövessék egymást a napfogyatkozások egy adott területen, a statisztikai lehetetlen az esélye, azaz 0,0003%.

Arra nem jöttek egyértelműen rá, hogy mennyire régi is a piramis. Egyes becslések szerint ugyanis a Krisztus előtt 900-200 között keletkezett struktúra belseje a tűzrakó hellyel már jóval később kerülhetett kialakításra.

Bárkik is építhették, óriási tisztelői voltak a Napnak, és mérhetetlen csillagászati tudás birtokában voltak.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek történelem piramisok


Megtekintések száma: 66557





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet