Rejtély: Tavak tűnnek el világszerte egy éjszaka alatt

2021. július 1., csütörtök




Mi állhat a dolgok mögött? Idegenek szívják el a Föld vízkészletét? Vagy egy eddig nem ismert folyamat a felelős a jelenségért?

Chilében a Riesco tó hirtelen eltűnése foglalkoztatja most leginkább a helyieket. A tó ugyanis éjszaka még megvolt, reggelre azonban nyoma veszett. Szó szerint.

Ugyanis a közel 5 négyzetkilométernyi területen elterülő vízfelületnek, csak a helyét találták meg, a víztömeg rejtélyes módon felszívódott.

A jelenség azért érdekes és elgondolkodtató, mert nincs magyarázat rá, ráadásul egyre több hasonló esetről számoltak már be világszerte.

A világsajtóban is elterjedtek azok a képek, amik előtte, és az éjszaka utáni virradóra mutatják a tavat, illetve akkorra már csak a tó helyét.

Az átlagosan 72 méter mély tó medre most csak egy száraz medence. Az okokat pedig senki sem tudja, hogy miért…

Gyanakodtak vulkáni aktivitásra, azonban a környéken egyetlen aktív vulkánt sem találtak a későbbi vizsgálatok során.

to-eltunese

A másik elmélet, amit a tudósok lehetségesnek tartottak, hogy a tavat talán egy földrengés tüntette el. A területen ugyanis egy 1200 km-es törés húzódik végig, melynek mentén időnként előfordulnak rengések. Egy ilyen rengés nyithatott egy lyukat, amibe lefolyva eltűnt a tó vize.

Erről az elméletről is bebizonyosodott azonban, hogy lehetetlen, hogy ez történt volna. Nem mértek semmiféle szeizmikus vagy egyéb geológiai aktivitást mostanában a tó közelében, és repedéseket vagy lyukat sem találtak a tómederben.

to-eltunese-2

Az El Nino jelenség is okozhat hasonlót, azonban az az elmélet is el lett vetve, hiszen nem képes egy este leforgása alatt egy egész tavat eltüntetni, így a rejtély továbbra is rejtély, és nem tudni, mitől tűnt el a tó egy este alatt.

Ráadásul az a legfurcsább az egészben, hogy egyre több hasonló esetről számolnak be világszerte.

Szaporodó esetek világszerte

Az utóbbi időben rengeteg esetről számoltak be, amikor komplett vízterületek, víztározók, folyók vagy tavak tűntek el egy este leforgása alatt.

Mivel a jelenség kezd egyre jobban elterjedni, kutatók tucatjai próbálnak rájönni a jelenség okára, eddig javarészt sikertelenül.

Vannak, akik szerint a tavak víztartalmának egy este alatt való eltűnéséért egy eddig ismeretlen légköri vagy geológiai, esetleg biológiaian eredetű folyamat felelős.

Mások az idegenekre kenik a dolgot, és azt mondják, hogy űrből érkező csészealjak szívják el a Föld vízterületeit.

Szerintük a globális jelenség régóta megfigyelhető, mivel egyre kevesebb a vízfelület és a víz mennyisége bolygónkon. Hogy mire kellhet víz, azt senki sem tudja. Talán a földönkívüliek életének az alapja is a víz.

haarp

Egy másik elképzelés szerint a vízveszteség oka a HAARP technológia, és az, hogy titokban ionoszféra kísérleteket végeznek a légkörben.

Ezeket a kísérleteket a HAARP segítségével – mely egy időjárás befolyásoló antenna rendszer – egy adott helyre tudják összpontosítani. A HAARP és a titkos lézerrendszer lézersugarakkal párologatják el a vizeket, így kísérletezve titokban a csodafegyveren.

haarp el nino riesco chile


Megtekintések száma: 127759





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet