Rejtélyes eset a reptéren - Démoni megszállás, vagy párhuzamos dimenzióba való utazás?

2016. március 24., csütörtök




Mind a mai napig rejtély, hogy mi történt 1976-ban a barcelonai reptéren egy családdal. Paranormális esemény, démoni megszállás, vagy valami más?

1976 húsvétján egy fiatal házaspár várakozott a barcelonai repülőtér várójában fiatal kislányukkal, és az általuk fogadott dadussal. Ekkor még nem sejtették, hogy hamarosan olyan borzalmas események fognak velük történni, melyre azóta sem sikerült magyarázatot találni.

A családfő egy rövid időre magára hagyta a családot, hogy átvegye a repülő jegyeket a pultnál. Amikor visszaért, döbbenten tapasztalta, hogy csak felesége ül a váróban, a dadus és a kislány sehol.

barcelona-repter

Bár furcsa volt, nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. A fiatal feleség sem aggódott, azt gondolta, hogy a dadus biztos elkísérte a lányukat a mellékhelyiségbe a repülőút előtt.

Ahogy azonban telt az idő, egyre nyugtalanabban érezték magukat. Hol lehet a lányuk? Mi történt, hogy ilyen sokáig távol vannak?

Mikor már közel negyven perce vártak, elszakadt a cérna, mindkettejükben megszólalt a vészharang, és felkeresték a reptéri személyzet tagjait, valamint a reptéren ügyeletes rendőrséget, majd átkutatták az egész repteret.

Sem a kislány, sem a dadust nem találták meg. Mintha a föld nyelte volna el őket.

Paranormális események

Egy idős asszony lépett oda a házaspárhoz, és azt tanácsolta az anyának, hogy imádkozzon, és a gyermeke elő fog kerülni. A nő így tett, ekkor hirtelen eltűnt az öreg nő a sürgő-forgó tömegben, majd a dadus jelent meg, a kislányt a karjaiban tartva.

A dadus mozdulatlanul ült ugyanabban a pozícióban, amiben akkor volt, mielőtt eltűnt a kislánnyal.

Ami még ennél is furcsább volt, hogy a dadus olyan erősen fogta a kislányt, mintha csak eggyé olvadt volna vele. Az apa odarohant, és megpróbálta kitépni kislányát a dadus karjai közül, azonban ez elsőre nem sikerült. Valami olyan elemi erővel találta magát szemben, ami megdöbbentette.

Csak közel félperces tusa után sikerült kicibálnia a gyermeket az egyre ijesztőbb dadus karjai közül, ekkor vette észre a férfi, hogy a nő kezei szokatlan vörös árnyalatot kezdenek felvenni.

paranormal

Mindennek ellenére a fiatal pár folyatta az útját a dadussal, és felszálltak a kijelölt gépre. A repülőúton azonban újabb bizarr események zajlottak le. A dadus elkezdett egyre hisztérikusabban viselkedni, ami odáig fajult, hogy félúton le kellett kötözni őt az ülésébe.

Ijesztő kacajok, szokatlan mormogás hagyta el a száját.

Ekkor már a család biztosra tudta: valami nagyon nincs rendben a dadussal, ezért megszakították a nyaralásukat, még mielőtt elkezdődött volna, és azonnal hazautaztak. A dadust kórházba küldték, majd nyugtatókkal tömték tele, míg kiderül, hogy mi baja van.

Nincs rá magyarázat

Dr. Francisco Rovatti később megpróbálta hipnózis alá vonni a nőt, hogy kiderítse, mi történt pontosan a kislány eltűnése idején. A nő vallomása szerint egy ismeretlen, mély férfihang szólt hozzá. Nem értette, hogy pontosan mit mond neki, és a hang forrását sem találta meg, de a hang olyannyira nyugtalanító, és folyamatos volt, hogy a dadusból ezt kontrollálhatatlan hisztérikus reakciót váltott ki.

paranormalis-repter

Az ügyben nyomozás is indult, rengeteg embert hallgattak ki, aki akkor ott lehetett a repülőtéren, de a rejtélyes hang gazdája sosem lett meg.

A dadus pedig azóta sem emlékszik az ominózus időszakra, mintha teljesen kiesett volna számára. Egyedül hipnózisban volt képes vallani, de akkor is csak emlékfoszlányokkal rendelkezett.

Démoni megszállás

Először sokan arra gondoltak az eset kapcsán, hogy a dadus egyszerűen meghibbant, pszichiátriai betegsége van. Azonban a későbbi vizsgálatok szerint a nőnek semmi baja sem volt, mentálisan teljesen ép volt.

Sem múltjában, sem az eset után nem találtak semmilyen olyan momentumot az életében, ami bármiféle mentális problémára utalna.

Éppen ezért merült fel, hogy a dadust talán egy démon szállta meg, így nem volt saját tudatában abban az időszakban, amikor az eltűnés történt.

demoni-megszallas

A démoni megszállás tipikus jelei is megmutatkoztak rajta, hiszen a testen megjelenő stigmák, torzulások, színelváltozások mind-mind utalhatnak démoni megszállásra az erre vonatkozó szakirodalom szerint.

A rejtélyes hang a démon hangja volt, ezért nem sikerült soha azonosítani a gazdáját.

Az emberfeletti erő, mellyel a kezében tartotta, szintén erről árulkodik. Egy törékeny fiatal dadus kezéből egy ereje teljében lévő férfi is alig tudta kiszedni a kislányt.

 

Párhuzamos dimenzió

Felvetődött a párhuzamos dimenziók elmélete is az eset kapcsán, ugyanis a beszámolók szerint a dadus a kislánnyal együtt eltűnt egy időre.

A reptér biztonsági felvételeit átvizsgálva nem találták egyetlen videón sem a nőt és a kislányt. Mintha attól a pillanattól fogva nem léteztek volna.

dimenzio-utazok

Az eltűnés előtti másodpercekben egy csoport haladt el előttük, utána már nem voltak rajta a felvételen, de ami a legmegdöbbentőbb, hogy a csoportot követve kiderült, hogy a csoportot sem követhették, mert rajta lettek volna egy másik, szomszédos kamera felvételén.

A tény, hogy a dadus egy olyan hangot hallott, melynek nem lelte a forrását, és az eltűnés ténye arra enged következtetni egyeseket, hogy talán egy párhuzamos dimenzióban jártak.

parhuzamos-dimenzio

Számos hasonló eset történt már a történelemben, ami a párhuzamos dimenziók közötti utazás számlájára írható. Egy ismeretlen férfi például egy másik reptéren azt állította, hogy egy Taured nevű országból jött, és ezt még hivatalos okmányokkal is tudta igazolni. Jelenleg nem létezik ilyen ország, és nem is létezett…

Titkos elmekontroll kísérlet

Az összeesküvés elméletek hívői szerint nem történt más, mint egy elme kontroll kísérlet. Bizarrul hangzik, de erre is számtalan eset áll ékes bizonyítékként, melyek lassan összegyűltek a történelem folyamán.

A CIA és az amerikai titkos árnykormány már régóta kísérletezik olya eszközökkel, melyek rádióhullámokat kibocsátva, egy bizonyos frekvencián lehetővé teszik, hogy átvegyék egyes alanyok agya felett az irányítást.

agykontroll

A dadus elvesztette tudata felett az irányítást a különleges frekvencián sugárzott jel hatására, és egy hangot kezdett hallani. A hang nem volt más, mint a titkos kód, mely hatására hisztérikus reakció kezdte hatalmába keríteni.

agykontroll

Az esetet soha nem sikerült megoldani. A hipnózisban rögzített vallomásból nem sok derült ki, a dadusnál pedig azóta sem léptek fel szokatlan események. Sokak szerint a rejtélyes, nyugtalanító hang lehet az egész ügy kulcsa, azonban ezzel kapcsolatban eddig mindenki csak zsákutcába futott. Vajon egy nap kiderül majd, mi történt?

paranormál kísértet szellem szellemek kísértetek démonok démon


Megtekintések száma: 53953





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet