Rejtélyes fények a Jupiteren

2016. július 2., szombat




Különös fényképet készített a Hubble űrteleszkóp a Jupiterről, amint annak sarkkörének közelében óriási kékesen fénylő jelenség bukkan fel.

Hogy mi is lehet ez a különös fény? Nem nehéz kitalálni, aki egy kicsit is jártas már a világ dolgaival kapcsolatban, és látott már sarki fényt a Földön.

Nemcsak Földünkön, hanem Naprendszerünk legnagyobb bolygóján,

a Jupiteren is vannak sarki fények, igaz, ezek sokkal nagyobbak és látványosabbak, mint amik a szülőbolygónkon vannak.

Hála a Hubble űrteleszkópnak, a csillagászoknak sikerült látványos felvételeken megörökíteniük a jelenséget. A megfigyelés - kombinálva a július 4-én érkező Juno űrszonda adataival - hasznos információkat szolgáltat majd a gázóriás mágneses mezőjének feltérképezéséhez.

sarki-feny-a-jupiteren

A sarki fény a légkörbe behatoló töltött részecskék - elsősorban protonok és elektronok - által keltett időleges fényjelenség.  A Jupiter mágneses mezője – mely 20 ezerszer erősebb a Föld mágneses mezőjénél – a töltött részecskéket a pólusok felé irányítja, ahol azok az atmoszférába csapódnak.

Ennek produktuma az ultraibolya tartományban látható pazar fényjelenség.

Ahogyan a videóban is látszik, a sarki fény folyamatosan változik: felfénylik, majd elhalványul, formát változtat.

Mindez jól mutatja a gázóriás mágneses környezetének összetettségét. Nem minden esetben a Nap a kiváltója a Jupiter sarki fényeinek.

Holdja, az Ió ismert arról, hogy felszínét számos vulkán borítja, melyek működésük során részecskéket lőnek ki az óriásbolygó felé.

Ezeket a részecskéket a Jupiter mágneses mezője csapdába ejti, és bejutnak a gázóriás légkörébe. Így a sarki fény a Jupiter pólusainál tulajdonképpen állandóan detektálható.

Tavaly jelentették be a kutatók, hogy sikerült sarki fényt megfigyelni a Naprendszeren kívül is.

A jelenség egy több mint 18 fényévre található barna törpén játszódott le, és 10 ezerszer erősebb volt, mint az eddig ismert legerősebb sarki fény a Jupiteren.

Forrás: Origo

tudomány


Megtekintések száma: 5768





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet