Rejtélyes hangok az űrben

2015. december 13., vasárnap

A Nyilas csillagképből fogott hírhedt Hűha-jelet a mai napig nem sikerült megfejteni, ahogy a Szaturnusz pólusainál észlelt jelet sem. Híres, máig megfejtetlen űrbéli rádióüzenetek nyomában.

2002-ben a NASA Cassini nevű űrszondája A Szaturnusz megközelítésekor különös hangokat érzékelt műszereivel. Egészen pontosan rádió hullámokat észlelt, melyeket a bolygó északi és déli pólusai felől bocsájtott ki valami.

A szonda rádió és plazmahullám vizsgálatokra alkalmas műszere széles spektrumon mért jeleket. Észrevették, hogy a titokzatos rádió hullámok szinkronban vannak a planéta pólusain tapasztalható sarki fényekkel.

Mikor megvizsgálták a felvett jeleket, apró ismétlődésekre figyeltek fel, melyek szabályszerű időközönként követték egymást. Egyáltalán nem tűnt természetes jelnek.

Bár a Szaturnuszról fogott rádiójelek jóval magasabb tartományban mozogtak, mint az emberi hallási tartomány, egy emberi hallásra alkalmas változatot készítettek a NASA kutatói, amit a fentebbi videó meg is lehet hallgatni.

Egyes nyitottabb tudósok hasonlóságot véltek felfedezni az észlelt jel, és az intelligens beszéd emelkedő, majd eső hangtónusai között. Talán a Szaturnusz nem egy sivár, üres bolygó, hanem intelligens élet van rajta? Lehet hogy az elkapott rádiójel valamiféle kommunikációs kísérlet, amit nem tudtunk dekódolni.

Később különös, hatoldalú, méhsejt alakú objektumot figyelt meg a Szaturnusz északi sarkánál cirkuláló felhőkből kirajzolódni a Cassini űrszonda. A légköri jelenséget két évtizeddel ezelőtt már a NASA Voyager 1 és 2 szondái is észlelték. A tény, hogy ez az alakzat a mostani Cassini fotókon is megjelenik, arra enged következtetni, hogy egy tartós jelenségről van szó, illetve a jelenleg az óriásbolygó körül szolgálatot teljesítő űrszonda felvételein megtalálható egy második, jóval sötétebb hatszög is.

Ha ez légköri jelenség, megdöbbentő, mivel hat, szinte teljesen egyforma hosszúságú oldallal rendelkezik, ilyen geometriai alakzatot egyetlen más bolygón sem láttak, a legkevésbé pedig a sűrű, kör alakú hullámokkal teli szaturnuszi légkörben számítottak ilyesmire.

Rádiójelek egy üstökösről

A Rosetta űrszonda 2014 Augusztusában közelítette meg az igen találóan 67P / Csurjumov-Geraszimenko nevű üstököst, amikor is rejtélyes rádiójeleket fogott be. A jelek egyértelműen és jól azonosíthatóan az üstökös felől jöttek.

Az üstökös környezetének valamilyen kölcsönhatása révén a 67P gyenge mágneses mezője úgy tűnik, hogy alacsony frekvenciákon oszcillál. Annak érdekében, hogy jobban megértsük ezt az egyedülálló "dalt", a küldetés tudósai 10 ezerszeresére növelték a frekvenciát, hogy az hallható legyen az emberi fül számára is.

Először augusztusban észlelték, amikor a Rosetta 100 kilométerre megközelítette az üstököst, majd ez az oszcilláció folytatódott. A jelenséget teljes hitelt érdemlően azóta sem fejtették meg a kutatók. Szárnyra kaptak olyan feltételezések is, miszerint élő organizmusok adták ki a titokzatos rádiójeleket, de az sem kizárt, hogy a 67P valójában egy mesterséges szerkezet.

Éppen emiatt sokan úgy gondolják, hogy a Rosetta űrszonda nem csupán tudományos megfigyelés céljából landolt később az üstökösön, hanem kifejezetten annak vizsgálata céljából, hogy vajon találhatóak-e rajta élőlények, vagy hogy tényleg mesterséges eredetű-e a szikla.

Korábbi észlelések, és a jelen

Az 1990-es években Alekszej Arkhipov ukrán csillagász a Sas csillagkép csak 17 fényévnyire levő csillagáról, az Atairról fogott egy ismeretlen eredetű rádiójelet.

A rádiójelek olyan frekvenciájúak voltak, hogy abból arra következtetett, hogy az ottani lények nagyon magas technológiai szinten járnak. A kifejlesztett ipar hatására bolygójuk lakhatatlan lett, és lakóinak egy másik bolygóra kellett menekülniük. Az elhagyott égitestet energiaforrásként hasznosítják.

2015-ben titokzatos rádiójelet fogtak el egy nemzetközi csapat tagjaiként dolgozó csillagászok, amely akár fekete lyukból vagy összeolvadó neutroncsillagokból is származhat, de az sem kizárt, hogy egy földönkívüli civilizáció üzenetét hordozza - írja a The Telegraph.

Ezek a gyors és szaggatott rádiójelek másodpercek töredékéig tartanak, és egy olyan forrásból származnak, amelyik a feltételezések szerint több energiát bocsát ki egy ilyen jel keletkezésekor, mint a napunk egy egész nap alatt.

Az első ilyet 2007-ben érzékelték a műszerek, azonban most először sikerült élőben elcsípni. Az, hogy mi okozhatja a jelet, vita tárgyát képezi az csillagászok körében.

Az először rögzített felvételeken észlelt rádiójel élőben való elfogására tizenkét teleszkóp figyelt, Ausztráliában, a Kanári-szigeteken, Chilében, Németországban, a Hawaii-szigeteken és Indiában.

A tudósok szerint az, hogy nem láttak semmiféle fényt, amelyet a forrásaként tudtak volna beazonosítani, kizárja azt, hogy gammasugár legyen, amelyet felrobbanó csillagok vagy szupernóvák bocsátanak ki.

A hírhedt Hűha-jel

A "Wow!" (hűha!) jelként elhíresült rádióhullámot Jerry Ehman csillagász észlelte, aki az ohio-i Big Ear rádiótávcsővel dolgozott a SETI projekten. A jel annyira kitűnt az adathalmazból, hogy Ehman bekarikázta a kinyomtatott szalagon és a szélére ráírta, hogy "Wow!", vagyis "hűha!" - akaratlanul is elnevezve a rádiójelet, amit azóta mindenki így emleget. A jel 72 másodpercig tartott, aztán soha többé nem ismétlődött meg.

Bár rengeteg erőfeszítést tettek, nem sikerült azonosítani a jel forrását, és azóta sem észleltek hasonlót, sőt a magyarázatoknak is híján vagyunk pro és kontra, így teljes a rejtély. Az egyetlen levonható következtetés talán az, hogy amennyiben a jel valóban a mélyűrből eredeztethető, akkor vagy egy eddig még nem észlelt csillagászati jelenség, vagy ténylegesen egy elfogott idegen jel volt.

De persze a magyarázatok számra szinte végtelen. Egyes vadabb elképzelések szerint két idegen űrhajó közötti kommunikációt sikerült elkapni, vagy egy ténylegesen nekünk sugárzott űrbéli üzenetet.

A tudományos észlelések magyarázatára az általános eljárás a hipotézisek gyártásával indul, majd ezek letesztelésével folytatódik. Amennyiben a hipotézis helytelen, akkor nem fogja megmagyarázni az észlelést. Ezután jöhet a következő elmélet, egészen addig folytatva ezt a metódust, amíg pontos magyarázat nem születik az észlelésre. A Hűha! jel esetében azonban a kutatók zátonyra futottak. A hosszas próbálkozások és kudarcok sorozata után Ehman szkeptikussá vált és azt kezdte hangoztatni, "valami arra utal, hogy ez egy földi forrású jel volt, ami egyszerűen visszaverődött egy űrszemét darabról". Amikor azonban ezt a magyarázatot próbálta alátámasztani, a korábbiaknál is több ellentmondással szembesült.

Ráadásul az is kiderül, hogy a jel földi eredete nem lehetséges abból kifolyólag, hogy egy űrtörmelékről verődött volna vissza valami ember által sugárzott rádiójel, ugyanis az észlelt jel rendkívül karakteres volt, nem nagyon hasonlított semmihez. Ehhez az elmélethez tehát pedig túl sok feltevés szükséges. A logikai gondolkozás egyik sémája, Occam borotvája is asztrofizikai eredetre utal, magyarázattal azonban ez sem szolgál.

A Hűha! jel tökéletes földönkívüli üzenet lenne, vagyis elméletben, ha mi az űrbe sugároznánk - és ahogy már sugároztunk is – üzenetet, annak nagyon hasonlóan kellene kinéznie. Pontosan 72 másodperc alatt erősödött fel, majd csendesedett el, ráadásul soha többé nem ismétlődött meg, tehát nem a távoli kvazárok zaját, vagy egy gammakitörést fogtunk be. Emellett drasztikusan kiemelkedett a mélyűr háttérzajából, megközelítőleg harmincszor hangosabb volt, mint bármi más a környezetében. A legérdekesebb azonban a frekvenciája volt.

Rendkívül éles, és egyetlen frekvencián lehetett csak észlelni, márpedig ez meghazudtolja a természetes rádiójelek karakterisztikáját. Azok ugyanis szétterjednek,és többféle frekvencián, széles skálán észlelhetőek. Az ismeretlen rádiójel 1420 MHz-en volt fogható. Az 1420 MHz hidrogén-vonalként is ismert, ennek a frekvenciának a használatát nemzetközi egyezmény tiltja, mivel a rádiócsillagászat számára tartják fenn, csillagászatilag ugyanis ezt általában a csillagközi űr semleges hidrogén atomjai bocsátják ki. Ez a kibocsátás nagyjából minden irányból egyenletes, segítségével térképezték fel a galaxist, a SETI program azonban másra használja.

A hidrogén a világegyetem legegyszerűbb és legbőségesebb eleme. Elvileg bármelyik intelligens civilizációnak ismernie kellene ennek a frekvenciának a jelenlétét, a feltételezések szerint ugyanúgy felhasználva a csillagászati észlelésekhez, mint az emberiség. Ennek eredményeként a SETI kutatói logikusnak tartják, hogy ezen a frekvencián keressék az idegenek jeleit.

Az azonban még mindig rejtély, hogy pontosan honnan jött a jel, és valóban idegen eredetű-e. Ha tippelnünk kéne, azt válaszolnánk, hogy nagy valószínűséggel igen. A jel forrása leszűkíthető a Nyilas csillagképre, vagyis ha ez egy földönkívüli üzenet, akkor onnan küldhették nekünk. Természetesen mivel nem ismétlődött meg azóta sem a jel, így nem tehetünk mást, minthogy visszafojtva várjuk, hátha megismétlődik. Többször állították már rá a teleszkópokat a szóban forgó csillagképre, de mindez idáig még nem sikerült más rádiójelet fogni a térségből.