Rejtélyes koporsókat rejtő sírcsoportokat fedeztek fel

2017. február 10., péntek




Egy ősi bennszülött kultúráról szolgálhatnak új információkkal.

Kínában, egész pontosan Szecsuan tartományban, az egyik faluban bámulatos leletre találtak a régészek. Olyan hajóformájú koporsókra bukkantak egy hatalmas, több sípcsoportot körülölelő területen, mely egy eddig nem ismert kultúráról árulkodhat.

A leleteket mér kormeghatározásnak is alávetették, ezek alapján úgy sejtik, hogy 2200 évesek, vagy még régebbiek lehetnek.

A leletekre egyébként még tavaly szeptemberben találtak rá egy építkezés során, akkor azonban még nem voltak információk arról, hogy pontosan mit is találtak.

Különféle elemzések miatt megállt az építkezés, majd elkezdték a feltárásokat, miközben elkezdtek kiderülne új információk, és egy eddig nem ismert kultúra körvonalai kezdtek el kirajzolódni a régészek előtt.

A most megtalált hatalmas sírterület 10.000 négyzetméteren helyezkedik el, és négy sorban vannak benne eltemetve a koporsók, melyeknek olyan alakja van, mint egy hajónak.

Az utóbbi hetekig összesen 47 sírt sikerült belőle feltárni, és alaposan átvizsgálni.

A sírok a Hadakozó fejedelemségek korából (i.e. 475-221) és a Csin-dinasztia (i.e. 221-206) idejéből valók.

A csónak alakú koporsók 4-7 méter hosszúak és egy ritka fából készültek. A sírok a Su kultúrához tartoznak, de a Csu és a Csin kultúrák bizonyos jegyeit is magukon viselik.

Legalább 300 különféle agyagedényt, és bronzból, illetve vasból készült leletet is találtak. Egye sírokból fegyverek és érmék is előkerültek.

nem tudni pontosan, hogy milyen kultúrához tartoztak a sírok, ezért merült fel az hogy egy eddig ismeretlen népcsoporté lehet.

A sírok leginkább a SU kultúrára hajaznak, azonban ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni, mert a Csu és Csin kultúrák jellegzetességeit is hordozzák.

Az ásatási munkálatok vezetője szerint eddig több mint 300 agyagedény, bronz-, vas- és bambuszlelet, valamint fegyverek, érmék és 11 pecsét került a felszínre.

A feltárt sírok közül kettő különösen jó állapotban maradt fenn. Az egyikben tíz bambuszkosarat találtak, valamint egy üveggyöngykarkötőt a sír tulajdonosának derekán, ami a magas társadalmi rangot jelöli.

Egyes, közeli aktivitásra utaló nyomok alapján arra következtettek a régészek, hogy a sírokban fekvők eredeti munkája a sóbányászat lehetett, vagyis életük nagy részét só bányászással tölthették.

Az építkezést felfüggesztették végleg a területen, és most azt tervezik, hogy egy múzeumot fognak nyitni majd a jövőben a helyszínen.

A régészeknek még rengeteg dolguk lesz, és sok feladatul, többek között biztosan megállapítani, hogy milyen kultúrához tartoztak a sírok.

Ha valóban egy új kultúráról van szó, arról van felfedezésről a jövőben biztosan hallani fogunk még.

rejtély rejtélyek elveszett civilizáció történelem


Megtekintések száma: 63916





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet